„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Megjelent Beton.Hofi harmadik, 0 című mixtape-je, amiről a rapper azt mondja, hogy ez az eddigi leginkább kísérletező, legkomplexebb projekt, amiben életében valaha csinált.
„A 0-t a szeretteimnek, a barátaimnak és az időközben elhunyt mamámnak dedikálom. A koncepcióm az volt, hogy igyekezzek a bennem lévő érzésekről minél részletesebben, kifejezőbben közvetíteni anélkül, hogy karakteren kívülre kerülnénk. Talán ennyi emléket, ilyen részletességgel sosem bújtattam el a számokban” – mondja Beton.Hofi a március 8-án megjelent harmadik lemezéről.
Az előző két albumához hasonlóan itt is van a DAY-sorozatnak egy, az eddigieknél hosszabb része, ez a DAY 0, és más trekkek is kapcsolódnak korábbi számokhoz.
Az április 13-án az MVM Dome-ban koncertező Beton.Hofi azt mondja, hogy ez talán az eddigi leginkább kísérletező, legkomplexebb projekt, amiben életében részt vett. Chrisről, a producerről úgy fogalmaz, hogy nagyon szorosan dolgoztak együtt. “Az utolsó hetekben már konkrétan technikailag bent éltünk a stúdióban. Olyan volt, mint egy beköltözős hiphop reality természetesen kondi, szoli és mosoda nélkül.”
A 0 című mixtape hangzásvilágáért a szintén erdélyi származású, de produceri munkásságát Londonban kezdő ANUBII$ (Hegyi Christian) felelt. A kiadvány 18 dalt és két átvezetőt tartalmaz.
A zenéken többek között Hundred Sins, toldyuuso, Dom Beats (Jazzbois) Dan Pinto (Wavy Kollektíva), alprite, Kovács Gerrison, Baba Aziz, Miller Dávid, NoOne és dj bestbars gondolkodott.
A lemez a Banana Records kiadó és menedzsment gondozásában jelenik meg, illetve a K066EKT1F LUCYD művészeti kollektíva kiadványa.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A négy éve veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.