Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Már egy évtizede szervezik meg minden évben a közösségi hetet. Még két ingyenes templomi BFZ-koncertre lehet bejutni.
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) egy évtizede szervez közösségi heteket, amikor kamaraformációi idősotthonokban, gyermekgondozási intézményekben, iskolákban, templomokban, zsinagógákban lépnek fel. A kezdeményezés célja, hogy a zene azok számára is ingyenesen elérhető legyen, akik nem jutnak el a koncerttermekbe.
Az iskolákban és idősotthonokban megrendezett koncertek zárt körűek, a templomi és zsinagógakoncertek azonban nyilvánosak. Az ingyenes eseményekre a BFZ oldalán kell regisztrálni.
A közösségi hét templomi koncertjeire ezúttal Gödöllőn, a Szentháromság templomban (május 5-én) és a Pozsonyi úti Református templomban (május 6-án) kerül sor. A két templomban barokk programot hallhatnak az érdeklődők: Graupner, Sances, és Buxtehude egy-egy műve után Bach „Was frag ich nach der Welt” című kantátája hangzik el. A BFZ barokk együttesét Lesták Bedő Eszter vezeti.
A borsodiak közül az, aki siet, még talán odaér a zenekar zsinagógakoncertjére is, amelyet ezúttal Mezőcsát zsinagógájában adnak május 2-án. A koncerten Mozart Esz-dúr divertimentóját és Elgar e-moll vonósszerenádját adja elő a BFZ két kamaraformációja. A zsinagógakoncert művészeti vezetője Ács Ákos klarinétművész.
A BFZ gyerekeknek szóló, játékos Zenevár programja ezúttal két budapesti helyszínre, a XX. Kerületi Ady Endre Általános Iskolába és az V. Kerületi Váci Utcai Ének-zenei Általánosba látogat el. Az időseket megszólító Aranykor koncertek hat fővárosi mellett egy pátyi, egy gyöngyösi, egy péceli, egy kincsesbányai és két szombathelyi idősotthont keresnek fel.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.