Betelepülési stop: nem kapkodnak Navracsics törvénye után az önkormányzatok
Egyelőre nincs jele annak, hogy önkormányzatok sora készülne mielőbb bevetni az új „fegyvert”, amellyel fékezhetik a lakosságszámuk növekedését.
Szeptember 19-én, csütörtök este a Budapesti Klasszikus Film Maratonon tartották a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díjátadó gáláját az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A FIAF-díj minden évben egy olyan filmes személyiség előtt tiszteleg, aki elkötelezett a világ filmörökségének megőrzése és hozzáférhetővé tétele iránt. A díjat eddig olyan nevek tudhatják magukénak, mint Martin Scorsese, Ingmar Bergman, Agnes Varda, Christopher Nolan, Jean-Luc Godard, Tilda Swinton és Guillermo del Toro.
Hozzájuk csatlakozott az idei kitüntetett, Wim Wenders német filmrendező, az európai filmművészet meghatározó alakja, aki alapítványának tevékenysége okán részesült a FIAF-díjban. A nonprofit Wim Wenders Alapítvány 2012 óta a rendező sokrétű (filmes, fotós, irodalmi) életművét gyűjti egybe, valamint restaurálja a filmjeit, hogy azok a lehető legjobb minőségükben legyenek elérhetőek a nagyközönség számára. Mindemellett pedig filmedukációs és tehetséggondozási célkitűzései is vannak, a Wim Wenders-ösztöndíjjal támogatja az innovatív, fiatal filmes tehetségeket.
A díj átadása előtt a német alkotó kedvenc magyar filmjét, a Testről és lélekrőlt jegyző − Wenders szerint „a világ egyik legkiemelkedőbb női rendezője”, − Enyedi Ildikó tartott egy mélyen megindító, személyes hangvételű laudációt. Méltatásában Enyedi a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel beszélt kollégájáról, akinek műveiről így nyilatkozott: „Mind a dokumentumfilmjei, mind a játékfilmjei láttán fokozottan úgy érezhetjük, hogy élünk. És azt hiszem, ez a legnagyobb ajándék, amit egy ember egy másik embernek adhat.”
Wim Wenders és Enyedi Ildikó
MTI/Lakatos Péter
Beszédében kifejezte csodálatát a német filmes bátor döntései iránt, hogy alkotásaiban mindig a saját útját kereste, mégsem vált önmaga megkövesedett szobrává. Hozzátette, Wenders ragyogó csillagként tűnt fel évtizedekkel ezelőtt, és az is maradt, ez pedig óriási erőt, tehetséget és felelősségérzetet kíván meg.
A magyar rendező felidézte, hogy 14 évesen, az Antigoné olvasása közben élt át először katarzist: a művészet egész lényünket megrendítő, megtisztító erejét. Azóta ezt keresi alkotóként és befogadóként egyaránt, és ezt élte át akkor is, amikor először találkozott Wenders művészetével, akinek filmjeit úgy írta le, mint egyfajta energiaátvitelt a rendező és a néző között. Hangsúlyozta: „A film nem a vásznon játszódik, hanem bennünk, nézőkben.”
Wim Wenders azzal indította beszédét, hogy ez a díj azért is fontos számára, mert ezúttal nem filmkészítőként ismerik el. A FIAF-díjat arra vonatkozó biztatásként értékeli, hogy folytassák filmes örökséget ápoló küldetésüket, amelyet feleségével, Donata Wendersszel kezdtek el 12 éve, az alapítványuk létrehozásával.
Karrierjére visszatekintve elárulta: kezdetben festő akart lenni, ezért is ment Párizsba, ahol egy napon ellátogatott a párizsi filmarchívumba, a Cinémathèque française-ba, ahol úgy érezte magát, mintha Noé bárkájában lenne. Ez a nap örökre megváltoztatta az életét, eltérítve őt a festészettől a film felé. Már ott, akkor elhivatást érzett magában nemcsak a filmkészítés, de a filmek megőrzése, archiválása iránt is.
Wenders a jelenlévő filmkészítőkhöz is szólt: felhívta a figyelmüket, hogy igyekezzenek a lehető legszélesebb jogkört kivívni maguknak alkotásaik felett, törődjenek filmjeik utóéletével, és biztosítsák saját hagyatékukat, hogy a jövő filmrajongói is méltó minőségben élvezhessék azt. „A filmjeim önmagukhoz tartoznak. Nem hozzám, és nem a produkciós vállalatokhoz. Nem kisajátíthatóak senki által. És mindazt a pénzt, amit termelnek, a restaurálásukra, a megőrzésükre, iskolai filmedukációra és a jövő generáció támogatására fordítjuk” – mondta Wenders.
Wim Wenders átvette a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége (FIAF) 2024-es díját a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban
MTI/Lakatos Péter
Kiemelte, hogy a filmmegőrzés önmagában hiábavaló küldetés lenne, ha nem számíthatna a jövő értő nézőközönségére. Ezért tartja elengedhetetlen fontosságúnak az iskolai filmedukációt, a vizuális nyelv oktatását: „Képek által uralt világban élünk. Fiatalok milliói pörgetik a digitális univerzum végtelen képfolyamát anélkül, hogy fel lennének vértezve azzal a tudással, hogyan olvassák és interpretálják ezt a speciális nyelvet. A látás ábécéjét is meg kell tanítani ahhoz, hogy a fiatalabb generációk felelősségteljesen és magabiztosan használhassák a vizuális nyelvet. A filmek őrzik az emberiség kollektív emlékezetét – nincs jobb módja a történelem tanításának a filmtörténet tanítása által. Ismerve az európai kontinens történelmét, hogy az újra és újra megismétli a nacionalizmus múltbéli tévedéseit, a filmarchívumok munkája létfontosságú ahhoz, hogy informálja és edukálja a társadalmakat. A filmek és a filmtörténet ismerete segíthet egy jobb hellyé tenni a világot” – fejtette ki Wenders.
„A kulturális örökség megőrzése elsődlegesen állami vagy kormányzati feladat. Ugyanakkor nagyon ébernek kell lennünk, hogy a kormányok soha ne sajátíthassák ki a kulturális örökséget a saját céljaikra, sem a profitért, sem azért, hogy újraírják a történelmet” – figyelmeztetett Wim Wenders.
A díjátadó után egy élőzenés filmkoncert keretében levetítették a rendező 1995-ös dokumentumfilmjét, A Skladanowsky-fivéreket, melyben az alkotó a német mozi születése előtt tiszteleg.
A Budapesti Klasszikus Film Maraton idei fókuszában Wim Wenders életműve áll: a „Budapest felett az ég” nevű szekcióban a rendező 12 filmjét láthatja a közönség teljes körűen restaurált, 4K-s változatban. Három moziban és egy szabadtéri helyszínen vetítik többek között a Berlin felett az ég, a Párizs, Texas, A dolgok állása és Az erőszak vége című filmjeit. A fesztivál részletes programja ezen az oldalon érhető el.
