A Magyarországon májusban bevezetett, a HBO Maxot felváltó streamingszolgáltató, a Max a következő hónapokban elkezd majd fellépni a jelszómegosztás ellen, hasonlóan a Netflixhez és a Disney+-hoz, írja a Gizmodo.
A Warner Bros. Discovery harmadik negyedéves eredményeiről tartott beszámolóján Gunnar Wiedenfels, a vállalat pénzügyi igazgatója elmondta a befektetőknek, hogy az idei év végén elkezdik „nagyon finoman” tájékoztatni a felhasználóikat a várható lépésekről, 2025-26-ban pedig ténylegesen korlátozzák a jelszómegosztás lehetőségét. Wiedenfels azt mondta, hogy ez voltaképpen az áremelés egy fajtája: megkérik azokat, akik nem fizettek elő, vagy nem egy háztartásban élő hozzátartozók, hogy nyúljanak kicsit jobban a zsebükbe.
A Max, illetve a Discovery+ előfizetőinek száma enélkül is növekedett, a júniusi 103,3 millióról 110,5 millióra, igaz, a Warner Bros. szerint ebben a platformon közvetített nyári olimpiai játékok segítettek, azaz nem biztos, hogy ezek az előfizetők maradnak is hosszabb távon. A cég vezérigazgatója szerint a kiadások csökkentéséhez is szükség van a nyereségesség jelentős növeléséhez.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.