Kezdődik a Disney+ leszámolása, most már tényleg vége a jelszómegosztásnak

A korábbi ígéretek után szeptembertől tényleg elkezdi szigorítani a jelszómegosztást a Disney+, amit az Egyesült Államokban megfűszereznek egy újabb áremeléssel is – hogy utóbbi az európai piacot is érinti-e, az egyelőre nem ismert.

  • HVG

A Netflix után a Disney+ is elkezd leszámolni a jelszómegosztással, erről Bob Iger, a Disney vezérigazgatója beszélt. A szigorítást már régóta rebesgette a vállalat, most azonban Iger szavai szerint „komolyan” meglépik, méghozzá szeptembertől – írja a The Verge.

Ez azt jelenti, hogy ugyanazt a fiókot és előfizetést nem lehet majd a háztartásán kívüli személyekkel megosztani. A köznyelvben csak jelszómegosztásként emlegetett módszer felszámolására már februárban is felvázolta a terveit a Disney, akkor egy fizetős megosztási megoldásról volt szó, melyet „néhány országban” elkezdtek bevezetni júniusban.

Ezt kezdik el még több felhasználóra kiterjeszteni szeptembertől, noha a The Verge szerint még mindig nincsenek információk arról, hogy mennyibe fog ez kerülni. A Netflix esetében Magyarországon minden, a háztartások kívüli felhasználónak 1000 forintot kell fizetnie – ez természetesen a normál havidíjon felül értendő.

https://hvg.hu/360/20230730_hvg_netflix_jelszomegosztas_eltorlese_vendegfelhasznalo_bevetel_disney_streaming_szolgaltatok

A hazai piacot érintő áremelkedésről egyelőre nincs információ, de az Egyesült Államokban októberben emelkedni fog a Disney+-előfizetések díja. Bob Iger ugyanakkor nem tart attól, hogy emiatt előfizetőket veszítenének majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások