„Tegnap este elveszítettük Kőnigh Petit is. Hű társa, Hexe volt vele hosszan elnyúló betegsége idején. R.I.P.” – írta a Facebook-oldalán Bárdos Deák Ágnes.
Bár a punkoknak túl intellektuális, az underground híveinek pedig túl punkos volt, folytonosan változó nevű és felállású zenekarai (Kőnigh és Cirkusza, Ciklámen, Baby Line) élén Kőnigh Péter a nyolcvanas évek budapesti undergroundjának félkultikus figurája volt. Egyszemélyes cirkuszával szerepelt az 1983-as Ki mit tud?-ban, Indián dal című szerzeménye bekerült Tímár Péter Moziklip című, 1987-es filmjébe – írja a Magyar Popkulturális Értéktár.
A 90-es években és az ezredforduló után nem sokat lehetett hallani róla, de egy interjúban azt mondta, eközben is végig zenélt. 2014-ben már úgy fogalmazott, hogy nyugdíjas, de a zene mindig része az életének, akkor is, ha zenélni többe kerül, mint amennyit hoz.
„Hiperaktív vagyok gyerekkorom óta: amihez van kedvem, ahhoz rengeteg energiám van, és csinálom, amihez meg nincs, azt nem csinálom.”