Zimányi Árpád, az Ozora fesztivál tulajdonosa, főszervezője Horváth László drogügyi kormánybiztosnál járt szeptember elején hivatalos egyeztetésen, „amelynek középpontjában a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, az új törvények alkalmazása, valamint a fesztiválkultúra biztonságos feltételeinek megteremtése állt” – erről maga Zimány számolt be a Telexnek.
A lap azután kereste meg a fesztivál tulajdonosát, hogy szeptember elején a drogügyi kormánybiztos egy közös képet posztolt a Facebookra, amihez azt írta, miután Zimány megkereste „pontosan olyan beszélgetésben bizakodott”, amely végül megtörtént.
Erről sokkal többet akkor nem osztott meg, csupán annyit fűzött még hozzá, hogy „a kábítószer elleni küzdelemben mindenkinek van feladata, felelőssége, és szükség van jelentős fordulatokra is: hálásan köszönöm azoknak, akik valóban tenni akarnak!”
Zimány azután fordult a kormánybiztoshoz, hogy az egy interjúban a pokol kapujának nevezte Ozorát.
https://hvg.hu/360/20250826_Kovacs-Balint-Ozora-pokol-kapuja-drogugyi-kormanybiztos-horvath-laszlo-kabitoszer-pogany-indulo-orfu-razzia
A fesztivál szervezője a Telexnek küldött válaszában arról is írt, hogy a megbeszélésen összehangolták a közös érdekeiket és céljaikat úgy, hogy azok a fesztivál és a gyerekek védelmét szolgálják. „Megerősítettük elkötelezettségünket amellett, hogy a fesztivál minden résztvevő számára biztonságos környezetet nyújtson” – írta.
Zimány a köszönetét is kifejezte Horváth felé, amiért utóbbi lehetőséget biztosított számukra a beszélgetésre. „Szervezőként mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kábítószer-fogyasztást a leghatékonyabban szűrjük ki. Ezt a munkát a rendőrséggel való, immár több éve sikeresen működő partnerségünkre építve végezzük, amelynek eredményeként a fesztivál biztonsági színvonala folyamatosan erősödik” – fogalmazott.
Az Ozora fesztivált az elmúlt években nem kerülték el a botrányok, két éve egy nő öngyilkos lett, tavaly egy fesztiválozó meghalt, miután megégett a tábortűzben idén pedig egy izraeli állampolgár késelt meg egy másik izraeli állampolgárt.
Nyitókép: MTI / Mohai Balázs