„A budapesti Józsefvárosi pályaudvar területén létrehozott Sorsok Háza épületegyüttes az eredeti elképzelések szerint a vészkorszak gyermekáldozatainak állított volna emléket. A Magyar Testgyakorlók Köre Budapest (a továbbiakban: MTK Budapest), a magyarországi zsidó közösséghez folyamatosan és ezer szállal kötődő sportklub, a Holokauszt 80. évfordulójára az eredeti elképzelés szellemiségét is képviselve a Sorsok Háza épületegyüttes tekintetében új hasznosítási javaslattal élt, amelynek sikeres megvalósítása érdekében indokolt a terület MTK Budapest részére történő átadása” – így szól az indoklása annak a törvénytervezetnek, amit a napokban adott be a Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes.
A kormány „a Holokauszt 80. évfordulójára való méltó megemlékezésnek” szánja az átadást, mellyel az MTK „sporttal, közművelődéssel, közneveléssel kapcsolatos közfeladatai ellátásának, valamint az aktív kikapcsolódás lehetőségeit ötvöző közösségi tér megteremtésének és működtetésének” segítése a célja.
Kerestük Deutsch Tamást az MTK elnökét, hogy pontosan mire akarják használni a volt pályaudvart, s mellé felépített, összesen több, mint 17 ezer négyzetméteres, múzeumnak épült épületet, de nem reagált megkeresésünkre.
Bornírt gondolat, hogy egy múzeumnak épült házat sportegyesület kapjon meg. Az MTK mellett a NER-be való beágyazottság és a lokáció szólhatott, hiszen az egykori pályaudvar mögött ma is vannak MTK-s edzőpályák, illetve a tervezett, de kútba esett Maccabi játékokra más, környékbeli telkeket is megkapott az egyesület, melynek futball- és kézilabdastadionja is a közelben van. A törvénytervezet egyébként a volt Józsefvárosi pályaudvar (a Fiumei út - Salgótarjáni út - vasút - Könyves Kálmán körút - Kőbányai út által határolt) területen két további telkét ( a 8818/54 és a 38820/2 helyrajzi számút) is átadja az MTK-nak, „a Brüll Alfréd Ház – Magyar Zsidó Örökség Parkja beruházás megvalósítása céljából”. A Sorsok Házát adottságai miatt sport célra nem, legfeljebb reprezentációra használhatja az egyesület.
Az ötlet, hogy a Józsefvárosi pályaudvar – ahonnan, ha nem is sok, de néhány deportáló vonat indult, sőt Raoul Wallenberg mentőakcióinak is egyik színhely volt – emlékhely legyen, először Szita Szabolcs történésznek jutott eszébe. Ő ajánlotta be a 2013-ben a következő évben rendezett Holokauszt Emlékév programjai közé, amit lapunk írt meg elsőként. Ám támogatást már Schmidt Mária szerzett hozzá Lázár Jánostól, akinek Hódmezővásárhelyen már épített egy kicsinyített Sorsok Házát, az Emlékpontot és egy holokauszt múzeumot is. Az idős professzort hamarosan ki is szorították a projektből.
A Garancsi István tulajdonában lévő Market Zrt. kivitelezésben 2015-re gyakorlatilag elkészült az épület, a múzeumot 2019-ben akartak átadni. Az épület fókuszpontja a jelként magasodó, vasúti kocsi tornyok kettőse, amik közt Dávid csillag keresztmetszetű, egyedi perforált alulemez burkolatú híd feszül. A Terror Házát is tervező F. Kovács Attila elképzelése szerint a látogatók a térszín alatti kiállítótermek után érkeztek volna meg a múzeum szívébe, a tornyok lábához. Itt felkapaszkodva az első toronyba és a hídon átkelve a második toronyban leérkeztek volna a kiállítás záró térébe. Az épület elkészült, ám a kiállítás nem nyílt meg.
Schmidt a Terror Házához hasonló, könnyen befogadható, látványos, az érzelmekre ható, különösen a fiatalokat megszólítani képes kiállítást tervezett, amit már 2014-ben átadtak volna. Ahol például a diákok szembesülhetnek azzal, hogy még a legvégsőbb helyzetekben is lehet választása az embernek. Sokan, így a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is tartott attól, hogy a magyar hatóságok felelősségét mentegető kiállítást készít az egykori történész, a Sorsok Háza tanácsadó testületéből pedig kiváltak a nemzetközi tekintélyű szervezetek, így az izraeli Jad Vasem képviselői.
https://hvg.hu/itthon/20180514_Hamarosan_megnyilhat_a_Sorsok_haza
A kormány nem akart konfliktust Izraellel, és végül megvonta a bizalmát Schmidt Máriától, akinek a Lázár Jánoshoz fűződő viszonya is megromlott. Végül a Mazsihisz tiltakozására 2015-ben leállította a beruházást. Lázár többször kijelentette: hogy „a Sorsok Háza akkor fog megvalósulni, amikor annak tartalmát a magyarországi zsidó közösségek támogatni tudják.” Csakhogy ezt a koncepciót nem tudta, vagy nem akarta elkészíteni Schmidt Mária, ahogy a Mazsihisz sem akart vele együttműködni.
Patthelyzet alakult ki, amit Lázár nem tudott megoldani. A Mazsihisz nem volt képes, és nem is ambicionálta, hogy megalkossa a kiállítás koncepcióját. Valójában nem is volt szükség még egy holokauszt kiállításra, hiszen már létezett egy a ferencvárosi Páva utcai emlékhelyen.
2018-ban aztán a kormány úgy vágta át a gordiuszi csomót, hogy a hozzá közel álló, a Mazsihisz-szel ellenséges viszonyt ápoló Köves Slomó által vezetett EMIH-et bízza meg a kiállítás megvalósításával, sőt a tulajdonjogot is nekik ígérték. Velük sem működtek együtt a magyar szakemberek, ezért a washingtoni székhelyű Gallagher and Associates nemzetközi kiállítás fejlesztő céget keresték meg. 2020-ban Köves Slomó még optimistán azt nyilatkozta lapunknak, hogy a kiállítástervezés „ utolsó fázisra készülünk melyben a részletes belsőépítészeti kiviteli tervek, a szkriptek, és a multimédiás tartalmak fognak elkészülni. Ez körülbelül még egy-másfél évet fog igénybe venni.”
https://hvg.hu/itthon/20240925_sorsok-haza-koves-slomo-emih-mazsihisz-schmidt-maria-kulturalis-megszoritasok
Csakhogy sem másfél év múlva, sem később nem nyílt meg a kiállítás. Slomóék valószínűleg nem boldogultak a feladattal, az állami támogatás is akadozott. 2024-ben a kormány aztán hirtelen visszavonta a Sorsok Háza megnyitásához szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározatát. A Miniszterelnökség nem csupán a kiadások visszavagdosásával indokolta a döntést, hanem azt is kiváltó okként jelölte meg, hogy „sem a múzeum tartalmáról, sem annak működtetése kapcsán nem jött létre egyetértés a zsidó szervezetek között”. Ezután ismét csend következett, az állami beruházásokra szánt pénz ekkor már nagyon vékonyan csörgedezett, a kormány már rég lemondott róla, hogy múzeum épül.
