Taylor Swift új, tizenkettedik, The Life Of A Showgirl című lemeze csak pénteken (október 3-án) jelenik meg, de már most rekordot döntött: a pre-save-ek, azaz kvázi az előrendelések száma már most átlépte az ötmilliót – írja az NME.
Hozzáteszik: a rekordot eddig is Swift tartotta, tavalyi, The Tortured Poets Department című lemezével. Egyúttal ez az első alkalom, hogy bárki is átlépi az ötmilliós számot, amióta csak létezik Spotify.
Swift egy másik döbbenetes adattal is büszkélkedhet ugyanennek a lemeznek a kapcsán: a The Life Of A Showgirl filmes bemutató partijára már most, 24 óra alatt 15 millió dollárért adtak el jegyeket. A film péntek és vasárnap között lesz majd látható, a szakértők azt várják, hogy valahol 30 és 50 millió dollár között lesz a bevétele. Összehasonlításul: a legújabb hollywoodi, Oscar-esélyes, nagyjából 150 millió dollár költségvetéssel forgatott Leonardo DiCaprio-film, az Egyik csata a másik után első hétvégi bevétele is ennyi (48 millió dollár) volt.
Swift korábban elmondta: a lemezt az Eras című turnéja európai lába közben vette fel, oda-vissza repülve a svéd stúdió és a koncert állomásai közt. „Három koncertem volt egymás után, aztán három szabadnap. Elrepültem Svédországba, aztán vissza a koncertre, és közben a lemezen dolgoztam. Fizikailag már nagyon kimerült voltam ekkorra, de mentálisan nagyon stimulált és izgatott, hogy alkothatok” – fogalmazott.