Visszavonták a Trumpot kritizáló Nobel-díjas nigériai író amerikai vízumját

Wole Soyinka szerint a döntéshez hozzájárulhatott, hogy korábban az ugandai diktátorhoz, Idi Aminhoz hasonlította az amerikai elnököt.

  • HVG

Visszavonták Wole Soyinka nigériai Nobel-díjas író, drámaíró amerikai vízumát – írja a Guardian. A 91 éves Soyinka korábban többször is nyíltan kritizálta Trumpot, már az első ciklusa alatt is felszólalt ellene.

A lap idézi az írót, aki azt mondta: szeretné biztosítani a konzulátust arról, hogy nagyon elégedett a vízumja visszavonásával. Korábban állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezett az Egyesült Államokban, de Trump első megválasztása után, 2016-ban ő maga semmisítette meg zöldkártyáját.

Soyinka nemrég az ugandai diktátorhoz, Idi Aminhoz hasonlította az amerikai elnököt – szerinte ez hozzájárult a mostani döntéshez. Korábban arról is beszélt, hogy a lagosi amerikai konzulátus behívta őt, hogy felülvizsgálják a vízumát, de nem jelent meg.

Az író nigériai sajtótájékoztatóján felolvasta a konzulátus levelét, amiben az amerikai külügyminisztérium arra hivatkozik, hogy saját megítélése szerint a konzul bármikor visszavonhatja a nem bevándorló vízumot. „Egyfajta szerelmes levél ez a nagykövetségtől” – viccelődött Soyinka, aki azt is üzente azoknak az amerikai intézményeknek, amik meghívnák őt, hogy ne vesződjenek ezzel. És bár nem tartja kizártnak, hogy a jövőben újra eleget tegyen amerikai meghívásnak, azt is hozzátette, hogy semmi keresnivalója nincs az országban. Emellett bírálta az amerikai bevándorláspolitikát, aminek égisze alatt Trumpék egyre erőteljesebben lépnek fel bevándorlók, aktivisták ellen.

Deportálási roham: Trumpék inkább hisztériáig emelik a tétet, mint hogy elismerjenek egy hibát

Miután a szenátus és a képviselőház meghunyászkodott, a bíróságokkal folytat háborút az elnöki hatalom kiterjesztéséért Donald Trump. Ennyire eltökélt az elnök, hogy minden jogi eljárás nélküli kitoloncolhassák a bűnözőknek minősített illegális bevándorlókat, nem is eredménytelenül: zuhant az USA határain próbálkozók száma. Csakhogy a háttérben a Project 2025 szellemisége rémlik fel.

Soyinka 1986-ban nyerte el az irodalmi Nobel-díjat. Egyik legismertebb műve A halál és a király lovasa című dráma. Kitüntetései mellett tanított több amerikai egyetemen is. Legutóbbi regénye, a 2021-ben kiadott Krónikák a föld legboldogabb népének országából egy szatíra a nigériai korrupcióról.

Hozzászólások