Lego-kockákból építik meg Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának egyik festményét, az Ecce Homo című alkotást Debrecenben. Több debreceni általános iskola diákjai és az érdeklődő családok november 11-től december 13-ig 155 ezer kocka felhasználásával készítik el a monumentális festmény parafrázisát.
A nyolc táblából álló, közel két és fél méter magas és csaknem négy méter széles mozaikképet a nagyközönség előtt állítják fel december 13-án a Déri Múzeum Munkácsy Termével szemben, a kupolateremben – közölte a múzeum sajtószolgálata, hozzátéve: az alkotás a játékos tanulás és a közösségi összefogás erejét mutatja meg, a kezdeményezéssel pedig szeretnék felkelteni a diákok érdeklődését a múzeumok, a művészetek világa iránt.
Közlemény szerint az egyedülálló projekt a debreceni Déri Múzeum, a nyíregyházi Lego Manufacturing Kft., a nyíregyházi Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium Tekerd! csoportjának hátrányos helyzetű fiataljai, a Debreceni Tankerületi Központ, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum, illetve a debreceni diákok – köztük hallássérült és beszédzavarral küzdő gyermekek – együttműködésével valósul meg.
A debreceni iskolai helyszíneken a diákok a nyíregyházi Tekerd! csoport által kidolgozott módszer szerint kisméretű szín- és tónustérképek alapján rakják ki a képegységeket, amelyeket a szakmai csapat fiataljai rögzítenek a táblákon.