Meghalt a spanyol nő, aki a „Moncsicsi Jézussal” írta be magát az egyetemes kultúrtörténet nagykönyvébe

Cecilia Giménez nagy pofont adott művével a vaskalapos kultúrsznoboknak, és egy csapásra turistalátványossággá varázsolta a faluját, amely azóta is hálás neki ezért.

  • HVG

Kilencvennégy éves korában elhunyt az a spanyol nő, aki a „moncsicsi-Jézussal” írta be magát az egyetemes kultúrtörténet nagykönyvébe – derül ki a BBC cikkéből.

Cecilia Giménez 2012-ben egy csapásra híressé vált, miután vállalkozott egy Jézus-freskó restaurálására. Alaposan elrontotta, ám megalkotta a Moncsicsi Jézust, vagy más néven a Bundás Jézust.

Az eredetileg Ecce Homo (Íme, az ember) című képet, amely a töviskoszorús Jézust ábrázolta, 1930 táján készítette Elías García Martínez spanyol festő. A freskót az évtizedek során megrágcsálta az idő vasfoga, így az ezredfordulót követő évekre már nyilvánvaló volt, hogy restaurálásra szorul. Ezt vállalta el a festészetben nem túlzottan jártas, de annál lelkesebb Giménez, akinek a munkája előbb helyben, majd nemzetközi szinten is óriási sikert aratott. A Moncsicsi Jézus első, spanyol neve, az Ecce Mono (Íme, a majom) még kifejezőbb, mivel a kép eredeti címére is utal.

Okkal merül fel a kérdés, hogy miért engedte bárki is, hogy egy lelkes amatőr dolgozzon a festményen, de erre annak idején maga Giménez adott választ. Eszerint a templom körüli felújítási munkákat mindig a közösség valamelyik tagja végezte el, és neki is megengedte a helyi pap, hogy a freskóval foglalatoskodjon.

A Moncsicsi Jézus megszületése előtt a Spanyolország Zaragoza tartományában található Borját alig ötezer látogató kereste fel évente, utána azonban volt olyan év, amikor 40 ezren is ellátogattak a községbe, hogy élőben is megnézzék az időközben mémesedett alkotást. Sőt, a kezdeti lelkesedés megcsappanását követően még manapság is évente 15-20 ezer turista utazik Borjába, ami a Moncsicsi előtti látogatószámnak így is a három-négyszerese.

Giménez asszonyt halála után méltatta a városka polgármestere is. „Nyugodj békében, Cecilia, mindig emlékezni fogunk rád” – írta Eduardo Arilla a Facebook-oldalán.

Most egy szobrot sikerült felismerhetetlenné restaurálni Spanyolországban

A moncsicsi-Jézus, az elfuserált Madonna és a felhúzott szemöldökű Szent György után már nem is csodálkozunk.

Hozzászólások