Rangos amerikai díjra jelölték az Árva című Nemes Jeles-film operatőrét, Erdély Mátyást

Az Amerikai Filmoperatőrök Szövetsége a legrangosabb díjára terjesztette fel Erdély Mátyást, aki már a Saul fián és a Napszálltán is együtt dolgozott Nemes Jeles Lászlóval.

  • HVG

Az American Society of Cinematographers (ASC) – az Amerikai Filmoperatőrök Szövetsége – Spotlight-díjra jelölte Erdély Mátyást Nemes Jeles László rendező Árva című filmjének operatőri munkájáért – közölte a film forgalmazója. A Spotlight-jelölés egy igen rangos nemzetközi szakmai elismerés, amely a világ legkiemelkedőbb operatőri teljesítményeit díjazza.

Az idei jelölés különös jelentőséggel bír, hiszen Erdély Mátyás tíz évvel ezelőtt már elnyerte a Spotlight-díjat Nemes Jeles László Oscar-díjas filmje, a Saul fia operatőri munkájáért.

„Az Árva fényképezése és a Spotlight-díjra jelölés ismét tanúbizonyságát adja Erdély Mátyás kivételes szakmai tudásának, érzékenységének és alkotói látásmódjának, valamint annak a művészi összhangnak, amely Nemes Jeles László rendezői vízióját és az operatőri megvalósítást összekapcsolja” – áll a közleményben.

Hozzáteszik: „A Spotlight jelölés megerősíti Erdély Mátyás operatőr kiemelkedő szerepét a kortárs filmművészetben, valamint a magyar filmalkotók meghatározó jelenlétét a nemzetközi filmvilágban.”

Az ASC az idei Spotlight-díjak nyerteseinek nevét március 8-án hozza nyilvánosságra.

Az Árva főszereplője Barabás Bojtorján, édesanyját Waskovics Andrea alakítja, mellettük Grégory Gadebois látható kiemelt szereplőként (utóbbival készült interjúnk ide kattintva olvasható). Az Árva forgatókönyvét Nemes Jeles László rendező együtt jegyzi Clara Royer-vel. Producerei a Pioneer Pictures részéről Kemény Ildikó és Szále Ferenc, operatőre Erdély Mátyás, látványtervezője Ágh Márton, jelmeztervezője Flesch Andrea, hangmestere Zányi Tamás, vágója Politzer Péter, casting directora Zabezsinszkij Éva.

https://hvg.hu/360/20251023_hvg-gregory_gadebois_francia_szinesz_1956rol_azarvarol_husba_vago

Az Árva c. film a Mozinet forgalmazásában látható a magyar mozikban. Kritikánk a filmről itt olvasható:

https://hvg.hu/kultura/20251022_nemes-jeles-laszlo-arva-film-kritika-saul-fia-oscar-dij-1956-forradalom

Valamint jelenleg is látható a Kiscelli Múzeumban egy kiállítás, amely révén be lehet járni az 1957-ben játszódó film világát:

https://hvg.hu/kultura/20251210_arva-kiallitas-nemes-jeles-laszlo-kiscelli-muzeum-barakonyi-szabolcs-szilagyi-lenke

Borítókép: Nemes Jeles László és Erdély Mátyás az Árva forgatásán. Fotó: Barakonyi Szabolcs / Pioneer Pictures

Hozzászólások