Akik kevésbé ismerik az NKA működését, azoknak talán nem egyértelmű, hogy mitől aljasabb ez még annál is, mint amilyennek látszik – írta Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke, muzikológus, zenei rendező, a Hangvető Kft. programigazgatója, a Közösségi Programok és Fesztiválok Kollégiumának tagja a Facebookon.
Arra reagált, hogy 2025 végén a Nemzeti Kulturális Alapnál a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőn (NKTK) keresztül 17 milliárd forint támogatás folyósításáról született döntés, ám ezeket csak a választások után hozták nyilvánosságra. Ebből derül ki, hogy a támogatottak között bőven akadnak olyan művészek, akik a választási kampány idején igen hangosan korteskedtek a Fidesz mellett. A teljesség igénye nélkül olyan előadókra kell itt gondolni, mint Tóth Gabi, Dopeman, Kis Grófo, Gáspár Győző és Pataky Attila, bár igaz, hogy mellettük számos vidéki önkormányzat, kulturális és sportegyesület is részesült a támogatásokból.
Weyer leszögezte, hogy szakmai szervezeti kollégiumi delegáltnak lenni nem nyújt betekintést az adott kollégium ügyein túlra, de pár dologba azért belelátott.
Azt írta, hogy a fenti ügy, nem sima NKA-s pályáztatás volt, ráadásul „ilyen kollégium egészen az elmúlt napokig nem létezett nyilvánosan tudhatóan. Hiába állítja azt is búcsúzóul a miniszter, hogy ugyanolyan nyilvános pályázatok voltak, mint bármely kollégiumban – a pályázati felhívásoknak van nyilvános archívuma és ott látszik, hogy nem, nem volt ilyen nyilvános pályázati felhívás.” Weyer szerint a „kollégium” több pénzt osztott el, mint az NKA összes művészeti ágat és rendezvényt lefedő minden kollégiuma együtt. Azt is hozzátette, az egésznek semmi köze ahhoz, amit NKA-ként ismer mindenki. „Ez nem az NKA céljaira dedikált pénz volt, csak formailag keresztülfolyatták az NKA-t kiszolgáló platformon, fügefalevélként, hogy úgy lehessen csinálni, mintha” – olvasható a posztban.
Arra is kitért, hogy az alapján a kevés alapján, amit lát, „ez nem NKA-ügy, hanem Hankó-ügy. Kár lenne az NKA-n leverni, és legalább annyira kár lenne a miniszteren nem leverni.”
Hankó Balázs, kulturális és innovációs miniszter azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy „tudatos ferdítés kampányfinanszírozásként feltüntetni olyan támogatásokat, amelyek a magyar kultúra egészét szolgálják”. A miniszter tagadta azt az állítást is, miszerint a kampányban részt vevő celebek kaptak volna forrásokat. Elmondása szerint az érintett pályázatok nyilvánosan, tavaly augusztusban és decemberben jelentek meg, és bárki pályázhatott rájuk.
Az ügyben a Független Előadó-művészeti Szövetség ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél.
https://hvg.hu/kultura/20260428_nka-feljelentes-hanko-balazs-fuggetlen-eloado-muveszeti-szovetseg
Kedden az NKA alelnöke, Bús Balázs volt óbudai fideszes polgármester bejelentette a lemondását.
https://hvg.hu/kultura/20260428_lemond-bus-balazs-nemzeti-kulturalis-alap
Nyitóképünkön Hankó Balázs. Fotó: HVG / Cabrera Martin.