A keményebb zenék kedvelőinek sem kell temetniük még a Szigetet: lenyűgöző felfedezésekben lehet részünk, ha kicsit távolabb merészkedünk a fesztivál epicentrumától.
Mindenféle poszt-előtagú zenék rajongójaként a Sziget szerdai napjában láttam a legtöbb lehetőséget arra, hogy jól érezzem magam, és potenciális új kedvenceket fedezzek fel – szerencsére nem is kellett csalódnom, az utóbbi évek legjobb Sziget-élményével gazdagodtam.
A Sziget az elmúlt 30 éve során tagadhatatlanul jelentős változáson esett át a zenei felhozatalát tekintve, ugyanakkor színtiszta boomerség lenne azt állítani, hogy már nincsenek nyersebb, ütősebb vagy eredetibb hangzású zenekarok a felhozatalban. A fesztivál bővülését és az uralkodó mainstream zenei trendeket követve ugyan kikoptak a főszínpadról a keményebb zenei műfajok képviselői, végül aztán a rockzenének dedikált sátor is eltűnt, de azért még mindig lehet találni kisebb-nagyobb helyszíneken olyan produkciókat, amelyek felüdülést és alternatívát nyújthatnak a nagyszínpados rádióbarát popzene özönében.
A Szigetre egyébként nem árt már kora délután kilátogatni, ha el akarjuk kerülni a kígyózó sorokat és a várakozást a hőségben, de azért is, mert érdemes időt szánni a rengeteg kulturális és művészeti programra a koncertek előtt. A fesztivál Jardin des Arts nevű helyszíne látványos installációkkal, kézműves, hangszeres és táncos workshopokkal várja a látogatókat, de láthatunk még a Szigeten kabarét, színházi és cirkuszi előadásokat is.
Gyakorlott Sziget-látogatóként, és megunva, hogy „régen minden jobb volt”, mellékes helyett fő programmá tettük meg kedden a Jardin des Arts művészeti negyed show-it. És nem bántuk meg.
A zenei felfedezéseket a fiatal, feltörekvő európai előadóknak dedikált Light Stage-en kezdtük délután négykor a Grandmas House szettjével. A brit csajbanda dühös grunge-os poszt-punkot játszik (a punk vastagon aláhúzva), ami egyszerre idézi fel bennünk a Nirvanát, az Idlest és az X-Ray Spex-et. Queer témák, riot grrrl-energiák, sajátos brit karakter – ami igazán kiemelkedővé teszi őket, az az egyik énekesük, a gitáros-frontember Yasmin Berndt hihetetlenül fekete hangja (talán szabad még ilyen jelzőt használni). Berndt nemcsak a hangszerével és a hangjával nyerte meg közönségüket, de roppant közvetlen személyiségével is. Két szám között azzal viccelődött, a koncert után még itt marad, hogy meghívhassuk egy italra, mire már vándorolt is felé az első vodka shot a közönségből.
Produkciójuk élvezhetőségét csak a technika ördöge árnyékolta be: fellépésük eleve több mint tízperces csúszással indult, és végig kérdezgették a jelenlévőket, hogy halljuk-e őket, mert ők magukat nem, ráadásul egy ponton még a gitárt is el kellett vinni egy gyors javításra. Mindenesetre rájuk még érdemes lesz odafigyelni, debütáló nagylemezük egy hét múlva jelenik meg.
A nap leginkább magával ragadó koncertjét a Berlin-Brüsszel tengelyen mozgó Golden Hours adta, amelyet fájóan kevesen néztek meg este hat után a The Buzz színpadán. A 2021 óta aktív, igazi nemzetközi felállású zenekar tagjai között tudhatja a legendás The Brian Jonestown Massacre jelenlegi gitárosát és a Gang of Four egykori dobosát is. Pszichedelikus, shoegaze-es poszt-rockjukból hamisítatlan dark americana-hangulat árad.
Zenéjüket hallgatva az ember úgy érzi magát, mintha épp a 66-os országutat szelné át egy izzó alkonyatban, lelki szemeivel pásztázva az elsuhanó tájban a lemenő Nap fénye által megvilágított elhagyatott benzinkutakat és monumentális sziklatömböket, amelyek láttán pedig elmerenghet a múlandóságon.
Ebbe a sodró lendületű, hipnotikus zenébe a fel-felbukkanó zajos, poszt-punkos gitárjáték organikus módon illeszkedik, még elmosódottabbá és álomszerűbbé téve az egészet. Az igazi kuriózumot azonban itt is a vokál nyújtja: a basszusgitáros-énekes Wim Janssens Johnny Casht és King Dude-ot idéző, simogatóan bársonyos orgánuma párosul a gitáros-énekes Hákon Aðalsteinsson Nick Cave-re és Michael Gira-ra emlékeztető hangjával – a kettő együtt olyan hatásos kombót alkot, amitől bugyi nem marad szárazon.
A tökéletes koncertélményt azonban a Sziget stábjának sikerült tönkretennie. Az utolsó számból kb. tíz másodpercet játszhattak el, mikor hirtelen félbeszakadt a zene, az énekes segítséget kért a technikai személyzettől, akik egyáltalán nem tűntek érdekeltnek a probléma megoldásában, mondhatni, fülük botját se mozdították. Ezt látva a Golden Hours frontembere elbúcsúzott a közönségtől, és – nevükhöz hűen – arra buzdította őket, hogy menjenek megnézni a kivételes látványnak ígérkező naplementét. Remélem, hamarosan visszatérnek Budapestre, és egy klubkoncerten, méltóbb körülmények között, odafigyelőbb személyzet mellett és érdeklődőbb közönség előtt játszhatnak majd.
Szerda este naplementekor különleges égi jelenségnek lehettünk szemtanúi, amelyről világszerte látványos fotók készültek. Képgalériánkban megmutatjuk, milyen volt a napfogyatkozás Németországban, Dániában vagy épp Spanyolországban.
És hogy a címben feltett kérdésre is válaszoljak: örömmel jelentem, hogy igen, van még metal a Szigeten! Este nyolckor szintén a The Buzz színpadán csapott a húrok (és a teljesség kedvéért az elektronika) közé a Los Angeles-i Health. „Végre egy nekem való zene” – újságolja a pultosnak mellettem egy lelkes úriember, és a személyzet érdeklődésére, hogy mégis milyen zene ez, a rendkívül találó „technós metal gamereknek” meghatározást adja. Zajos, elektro-indusztriális metaljuk egyszerre merítkezik a Ministry-ből és a Cyberpunk disztopikus, sötét világából. A gyanúsan magyar nevű énekes-gitáros Jake Duzsik lágy hangja és érzékeny hangvételű előadásmódja pedig izgalmas kontrasztot teremt a zene nyers brutalitásával szemben. Aki lemaradt a fesztiválos fellépésükről, novemberben pótolhatja, ugyanis visszatérnek a magyar fővárosba egy klubbulira.
A szerdai nap legnagyobb meglepetése számomra a Twenty One Pilots volt. Az együttest eddig csak a poposabb rádióslágereikről ismertem, amik, noha fülbemászóak, de túl könnyűnek tűntek nekem.
Az esti nagyszínpados jelenésükön viszont a kötelező slágerek mellett inkább a rockosabb oldalukat hozták előtérbe, dinamikus, az egész színpadot mindenféle dimenziójában betöltő jelenlétükkel (Tyler Joseph frontember ez alkalommal is felmászott a színpad oszlopaira) és látványelemekben is bővelkedő show-jukkal valósággal feltüzelték a Sziget közönségét. Ami, valljuk be, egy alternatív rockzenét játszó duótól egészen elképesztő teljesítmény.
Nyitókép: Health (HVG / Kriza Márton)
A Siegfried und Joy illuzionistaduó nem közpénzt, hanem embert tüntetett el, a nagyszínpadon hasított a Twenty One Pilots. Így látta a második napos szigetelést a HVG fotósa.
