John Malkovich feltámadt – helyszíni beszámoló a Velencei Filmfesztiválról
John Malkovich akkora John Malkovich-menetet nyomott a Velencei Filmfesztiválon, hogy az Oscar-díj is az övé lehet.
Melyik poénnal kezdjük? Sok van belőlük, és a legtöbbjük működik. Ami nem valami nagy újdonság, általában ez történik, ha Martin McDonagh jó formában van. Voltak kis kilengések a pályáján (A hét pszichopata és a Si-cu), de McDonagh többnyire abban van.
A Vadló kilencben van vicc a szar amerikai lapkasajtról, valamint a demokráciák sajtkészítő képessége és a homoszexualitás összefüggéséről. Egy másik poén a kosarazó törpékre és a pokolgépekre épül. Nem kevésbé vicces annak fejtegetése, hogy vannak-e dinoszauruszok a mennyországban. És nácik? Vagy ott a sokunkat foglalkoztató dilemma, hogy érdemes-e olyan westernt csinálni, amelyik egy ló nézőpontját mutatja be. És mi van a molylepkékkel? Nekik van mennyország? És a ráknak? (Nem az állatnak, a betegségnek.)
Sam Rockwell és John Malkovich
Fórum Hungary
Az sem nagy újdonság, hogy McDonagh kétfős jelenetekhez gyárt poénokat. Vagy fordítva. E jelenetek egyik szereplője a véreskezű vén CIA-szakember. Rákja van, a memóriája már kihagy, utolsó napjain inkább csak lovakkal ismerkedne meg a memoárját írogatná. A CIA dél-amerikai részlegvezetője nem alaptalanul ideges: a haldokló CIA-bérgyilkosnál csak a haldokló és memoáríró CIA-bérgyilkos a kiszámíthatatlanabb. És ha valaki annyi demokráciát ásott már alá, annyi elnöki merényletben működött közre, annyi embert tett már el láb alól, mint ez az alak, ott a cégnek – a Cégnek – tennie kell valamit. Mégsem lenne szerencsés, ha napvilágot látna az a felvétel, ami a Zapruder-filmnél is jobb szögből készült azon a végzetes dallasi napon.
A másik szereplő némileg fiatalabb, de ő sem ma kezdte a demokráciák destabilizálását. Lehet, hogy eddig csak nyolc embert nyírt ki (kollégája csaknem hetvennél tart), de képes arra, amire az öregebb CIA-s nem: evés közben is tud embert ölni. Meg sem kell törölnie a száját, zsíros pofával is megy a likvidálás.
Szóval ő sem kezdő. Rákja nincs, de még lehet, e pillanatban épp haldokló kollégáját kísérgeti Chilében.
Azt, hogy 1973-ban járunk, nemcsak a komikus korabeli férfidivat jelzi, hanem a helyszín is: igen, a két CIA-s alak épp a közelgő katonai puccsot készíti elő, ahogy az a Cég nagy könyvében le van írva. És mint akik jól végezték a dolgukat – és valóban jól végezték, lásd történelem –, tesznek egy kis kéjutazást a nem túl távoli Húsvét-szigetre.
A program: az „óriásfejek” megtekintése, svédasztalos reggeli és meghalás. Ez utóbbian kéne az egyik barátnak segíteni a másiknak.
John Malkovich és Sam Rockwell
Fórum Hungary
Ha a CIA véres szennyeséről szeretnénk felvilágosítást, azt máshol érdemes keresni, erre valók a dokumentumfilmek, ha olvasás helyett mozgóképes eligazításra vágyunk. Ott van például a Háttérzene államcsínyhez – tavaly nálunk is adták a belga dokut, vérfagyasztó thriller volt, és még igaz is. A Vadló Kilencben is szóba kerül Lumumba, haldokló hősünk csak Patrice-ként emlegeti a politikai gyilkosság áldozatává vált kongói elnököt. Miért is ne nevezhetné Patrice-nak, hiszen ott volt, amikor Patrice Lumumbát meggyilkolták. És persze ott volt Dallasban is, innen a Zaprudert lepipáló filmszalag. Kennedy azonban marad Kennedy, a John túlzó bizalmaskodás lenne egy merénylőtől.
A Vadló Kilenc nem történelemóra, a chilei puccs csak színes háttér, jól megválasztott egzotikum.
Így mégiscsak izgalmasabb, mintha egy kávéházi asztalnál tréfálkozna ez a két szomorú CIA-s pofa, vagy egy gyorséttermi pultnál. A Big Mac-elosztókat ráadásul már Tarantino lefoglalta, McDonaghnak maradtak a svédasztalos reggelik és a turisztikai látványosságok: Bruges már volt (lásd Erőszakik), jöjjön a Húsvét-sziget, vagy ahogy emlegetni szoktuk: szigetek.
És a McDonagh-recept sokadszorra is működik: beszéljenek sokat a gyilkosok, McDonagh-nyelven diskuráljanak az élet nagy dolgairól, és olyan látványosságok előtt tegyék ezt, amelyektől minden turista lehidalna.
Az érző szívű hóhérok megtekintik a kőfejeket, és mint házsártos házasfelek megállás nélkül zsörtölődnek. Jó ütemben passzolgatják egymás közt a poénokat, mint Hacsek és Sajó a kabaréban. Hidegszívű gyilkosok és kedves slemilek egyszerre, meg is sértődnének, ha hús-vér figurákat látnánk beléjük.
Semmi valóságos nincsen bennük, McDonagh cirkuszában erre semmi szükség.
Amire szükség van, az két olyan színész, aki a lapkasajtos geget, a törpés-pokolgépes poént, a dinoszauruszos-mennyországos eszmefuttatást és az összes, patikamérlegen adagolt komikumot olyan érzéssel és ritmusérzékkel tudják előadni, mintha nem is kabarészereplők, hanem komolyan vehető, az elmúlással szembenéző férfiak lennének, Övükben csőre töltött pisztollyal, szemük sarkában árulkodóan fénylő könnycseppel.
John Malkovich és Sam Rockwell
Fórum Hungary
A haldokló mindig hálásabb szerep, mint a nem haldokló, ez a papírforma, a látványosabb produkció most John Malkovichnak jutott. A 72 éves színész visszatért régi önmagához, díjakat fog érni, és megannyi jelölést, hogy ismét azt csinálja, mint azelőtt, hogy eltűnt volna A Nagy Malkovich Alakítás mögött. Szóval színészkedik. Rég láttuk ennyire ébren, ennyire jelen lenni.
Az ismerős grimaszok, a sajátos hanghordozás a szerephez idomul, játéka centikre esik a ripacskodási küszöbtől, de nem megy át rajta.
Elsőre fel se tűnik, hogy Sam Rockwell milyen sokat tesz hozzá az egészhez, a figura halálos betegség helyett csak egy kicsapongó exnejet (Parker Posey) és egy Super 8-as kamerát kapott – ennyi extra juttatás járt a fiatalabb CIA-gyilkos szerepéhez. Az untermannok sorsa már csak ilyen, sok láthatatlan munka, kevés Arany Oroszlán és Ezüst Medve. Kissé szomorkás ez, mint maga a film is, és ez a fanyar férfibú remekül megy McDonaghnak. Úgy tud poénból pátoszba, majd vissza, pátoszból poénba váltani, ahogy arra csak kevesen képesek az Oscarra hajtó presztízsfilmek rendezői között.
A Vadló Kilencben nem nyílnak nagy mélységek,
két szomorú bohóc szórakoztatja a nagyérdeműt, csak most piros orr helyett CIA-s külsőt viselnek.
Naná, hogy bohócos poén is van a filmben: ha megcsal a feleséged, az baj, de ha egy bohóccal csal meg, egy igazival, az még nagyobb csapás. Mindezzel csak oda akarunk kilyukadni, hogy ritka szórakoztató műsorszám, amit a McDonagh–Malkovich–Rockwell cirkusz bemutat. Elkelne ilyenből több is ezeken a szürke őszi napokon, amikor az ember mást se csinálna, mint vadlovakkal barátkozna. Ahogy azt Steve Buscemi CIA-főnöke megjegyzi: kibaszott szomorú világ ez.
Persze ő nem látott közelről vadlovat.
