Fotó: közös ima és fegyveres őrök a ramadán végét jelző ünnepségen
A fotón egy pakisztáni rendőr fegyverének csöve látható, amint az őr a közös imán résztvevő hívőket tartja szemmel a ramadánt lezáró háromnapos Eid al-Fitr ünnep első napján, Karachiban.
Ramadán idején böjt elsődleges célja, hogy a muzulmánok az elmélkedésnek, az imának szenteljék magukat, növekedjék türelmük és akaraterejük, amellyel legyőzik testi vágyaikat. A rangra, anyagi helyzetre való tekintet nélkül mindenkire érvényes szabály a vallási közösség tagjainak egyenlőségét is hivatott kiemelni. A ramadán egyben a hit nevében folytatott harc időszaka, ehhez fűződik ugyanis az iszlám arábiai térhódításának két döntő mozzanata: a próféta ebben a hónapban aratta első katonai győzelmét ellenfelei felett, és ekkor hódította meg Mekkát is.
Az iszlám mintegy 1,5 milliárd követőjével - a Föld népességének 23 százalékával - a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása. Az iszlám szerint ramadánkor a pokol kapui zárva vannak, a démonok le vannak láncolva, így e hónap a sanyarú nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka.
Véget ért a Ramadán - Nagyítás-fotógaléria
Befejeződött a Ramadán, az iszlám szent ünnepe. Az elmúlt hónap alatt a hívők hagyományaik szerint 30 napos böjtöt tartottak napkeltétől napnyugtáig, tartózkodtak az evéstől, az ivástól, a testi örömöktől, kerülték az erőszakot, mellőzték a dühöt, a vágyat, az irigységet.