50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Az eltűnt magyar hegymászók nyomait kereső legutóbbi szecsuani helikopteres kutatás után nem lehet több eredményre számítani - közölte az MTI-vel szerdán Csou Hong, a Szecsuan tartományi külügyi hivatal vezetője.
Csou - aki maga is jelen volt - elmondta, hogy a kutatás idején teljesen tiszta volt az idő, egyedül az erős szél nehezítette a navigációt. A felderítés során a hegyet több oldalról is sikerült megközelíteniük és szabad szemmel is tisztán kivehető volt az október 22-23-i jég- és sziklaomlás nyoma. A repülés alkalmával fényképeket és videofelvételt készítettek, amelyeket később nagyítva is megvizsgáltak. A négy eltűnt magyar hegymászó fellelhetőségére utaló jelet, színfoltot nem találtak. Csou szerint a további kereséstől - jelen körülmények között - nem várható több eredmény.
Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul megerősítette, hogy a felvételeket helyi idő szerint szerda délelőtt megkapták és továbbítják Budapestre. A helikopteres repülések az eltűnt hegymászók hozzátartozóinak kifejezett kérése alapján, a magyar külképviselet közbenjárására indultak Szecsuanban, s eddig két alkalommal került rájuk sor. Mécs László magyar hegymászó korábban engedélyt kapott a repülésen való részvételre, és egy hetet töltött Szecsuan székhelyén, Csengtuban várakozással, de végül - az időjárási körülmények miatt - nem szállhatott fel.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
Egy Givenchy ruha volt a sztár.