"A felnőtt labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságok eladásával kapcsolatban a mára halasztott döntés előtt a vevőjelölt a délelőtt folyamán új módosításokat igényelt a már többször egyeztetett és az egyesület elnöksége által is elfogadott szerződésekben" - olvasható az újabb halasztás okáról.
Az egyesület szerint emiatt "a mai véglegesítés és aláírás valószínűleg nem tud megtörténni, hiszen a Vasas ügyvezetésének a vevő által kért lényeges kiegészítéseket az elnökség tagjaival is egyeztetnie szükséges". A klub jelzi, hogy újabb határidő kitűzése nélkül, a lehető leghamarabb igyekszik a vezetés pontot tenni az ügy végére.
A Vasas SC vezetősége múlt kedden hagyta jóvá a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság értékesítéséről szóló adásvételi tervezetet. Az elnökség akkor azzal a kitétellel adott engedélyt az ügyvezetésnek a megállapodás megkötésére, hogy a szerződést legkésőbb múlt csütörtök 18 óráig a feleknek alá kell írniuk, de akkor a befektetőjelölt kedd 17 óráig haladékot kért. A Népszabadság múlt keddi számában arról számolt be, hogy a befektető egy magyar-osztrák cég lehet, amely mögött egy orosz pénzügyi csoport áll.
Lesz befektető Angyalföldön?
Kedden sem kerül sor szerződéskötésre a Vasas labdarúgócsapata és a lehetséges befektető között.
„A méret nem befolyásolja a rizikót, fontosabb a denzitás” – kinél nagyobb az emlőrák kockázata?
„Moszkva nem hajlandó engedményeket tenni Ukrajna ügyében” – megmagyarázta Peszkov az orosz-amerikai dízelalkut
Bloomberg-kommentár: Miért mondja Putyin, hogy Oroszországnak vége lehet, ha veszít a háborúban?
Fokozott jelenlétet ígér a NATO a fekete-tengeri, 11 ember életét követelő dróntámadások miatt
Kiírták a pályázatot a közmédia vezérigazgatói posztjára
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Elutasították a fellebbezését, letartóztatásban marad Hankó Balázs
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Futóék megveszik a Premier Outletet
Újból együttműködik Rácz Jenő és a McDonald’s – megnéztük, mi változott
Van, hogy havi szinten százmilliós értékű étel megy a kukába a kórházakban
Borbás Marcsinak veserákja volt
A műsorvezető korábban nem beszélt a betegségéről nyilvánosan, még a szüleivel sem osztotta meg.