A svéd szakembertől azt várják, hogy a klub minden területen előrelépjen, azaz a hatáskörébe tartozik az edzőközpont fejlesztése, az utánpótláscsapatok fejlődése és az átigazolások is. Eriksson fizetése teljesítményalapú lesz, azaz a Notts County eredményei határozzák meg, hogy mennyi pénzt vehet fel. A világ legrégebbi, profi ligában szereplő klubjának közlése szerint egyúttal részvényesként is érdekelt lesz Eriksson a sikerességben.
A 61 éves szakvezető irányította az AS Roma, a Sampdoria együttesét, majd az SS Lazióval lett olasz bajnok 2000-ben. Az angol válogatottat 2001-ben vette át, s 2006-ig tartó regnálása során világbajnokságon kétszer, Európa-bajnokságon egyszer vezette negyeddöntőig a háromoroszlánosokat. Legutóbb mexikói szövetségi kapitányként tevékenykedett, de április elején a gyenge eredmények miatt menesztették.
A válogatott éléről az angol negyedosztályba
Sven-Göran Eriksson visszatért az angol futballéletbe: az egykori szövetségi kapitány a negyedosztályú Notts County együttesénél vállalta el a klubigazgatói posztot.
„A méret nem befolyásolja a rizikót, fontosabb a denzitás” – kinél nagyobb az emlőrák kockázata?
„Moszkva nem hajlandó engedményeket tenni Ukrajna ügyében” – megmagyarázta Peszkov az orosz-amerikai dízelalkut
Bloomberg-kommentár: Miért mondja Putyin, hogy Oroszországnak vége lehet, ha veszít a háborúban?
Fokozott jelenlétet ígér a NATO a fekete-tengeri, 11 ember életét követelő dróntámadások miatt
Kiírták a pályázatot a közmédia vezérigazgatói posztjára
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Elutasították a fellebbezését, letartóztatásban marad Hankó Balázs
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Futóék megveszik a Premier Outletet
Újból együttműködik Rácz Jenő és a McDonald’s – megnéztük, mi változott
Van, hogy havi szinten százmilliós értékű étel megy a kukába a kórházakban
Borbás Marcsinak veserákja volt
A műsorvezető korábban nem beszélt a betegségéről nyilvánosan, még a szüleivel sem osztotta meg.