A két együttes szombati, kairói összecsapása kapcsán kialakult helyzet miatt igencsak feszült hangulatúnak ígérkező találkozót szükség esetén 15 ezer rendőr biztosítja. A szervezők 48 repülőgépet várnak Algériából és 18-at Egyiptomból, de utóbbiból, az északi szomszédtól busszal is érkeznek majd mintegy kétezren.
Az afrikai C csoport első helyéről döntő, hétvégi mérkőzés előtt megdobálták a Kairóba érkező algériaiak buszát, több játékos megsérült, majd a találkozót követően utcai zavargások törtek ki, melyekben 12 hazai és 20 vendégszurkoló megsérült. Ennek nyomán Algériában valóságos hisztéria tört ki: a sajtó "mészárlásról", négy halottról és több száz sebesültről írt. Az országban egymást érték a bojkottfelhívások az egyiptomi termékekre és tévésorozatokra, az ott dolgozó egyiptomiakat pedig különböző atrocitások érték.
A mérkőzés 2-0-ás eredménnyel zárult, ami azt jelentette, hogy az élen holtverseny alakult ki, vagyis szükségessé vált a pótselejtező az előzőleg kisorsolt szudáni Omdurmanban. A másik semleges helyszín Tunézia lett volna. A Nílus nyugati partján, a főváros Kartúmmal szemközt elhelyezkedő Omdurman stadionjába 41 ezer szurkoló fér, de a szervezők csak 35 ezret engednek be. A két érintett válogatottat kilenc-kilencezer drukker buzdíthatja az arénában.
Tizenötezer rendőrrel készülnek egy focimeccsre
Nagy erőkkel készülnek a szudáni házigazdák Algéria és Egyiptom labdarúgó-válogatottjának szerdán esedékes világbajnoki pótselejtezőjére.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.