Az incidens külön pikantériája, hogy a donyeckiek a londoni Fulham együttesével készülnek Európa Liga-összecsapásra - márpedig a Harrods és a Fulham egyaránt Mohamed el-Fayed brit-egyiptomi mágnás tulajdona. Csütörtöki londoni sajtóbeszámolók szerint az ukrán csapat edzésről elszabadulva, tornacipőben és melegítőben próbált látogatást tenni az elegáns Knightsbridge kerület közepén emelkedő, vöröstéglás áruházban. A biztonsági személyzet azonban a bejáratnál feltartóztatta a focistákat, mondván: ruházatuk nem felel meg a ház előírásainak.A sportolók hiába magyarázták, hogy ők az az ukrán csapat, amelyik a tulaj klubjával készül megmérkőzni, érveléseik süket fülekre leltek. Miután kiderült a súlyos baki, a Harrods elnézést kért. Magyarázó nyilatkozatában a cég már nem tért ki az elzavart focisták öltözetére, viszont leszögezte: vannak nagyon forgalmas időszakok, amikor az áruház nem tud fogadni nagy létszámú csoportokat. A csapat szóvivője válasznyilatkozatában csak annyit közölt: az együttes tagjai sajnálatos módon otthon hagyták szmokingjaikat, mert nem tudták, hogy ez szükséges a vásárláshoz.A The Times csütörtöki kommentárja szerint a Harrods valószínűleg jókora bevételtől esett el, hiszen az ukrán labdarúgás élvonala "úszik a pénzben", és a Sahtar játékosai között akad, aki évi kétmillió fontnak (620 millió forintnak) megfelelő fizetést húz. A fényűző belső környezetet és választékot kínáló Harrods jóval több mint áruház: London egyik kiemelt látványossága, amelyben rendszerint több a turista, mint a vásárló. A patinás intézmény emellett zarándokhely is. A néhai Diana hercegnő halálának évfordulóján minden évben kisebb emlékkiállítás látható a kirakatban, tekintettel arra, hogy Diana - Károly brit trónörökös volt felesége - az életét kioltó, csaknem 13 évvel ezelőtti párizsi autószerencsétlenség idején Dodi Fayednek, Mohamed el-Fayed fiának a szeretője - az idősebbik Fayed szerint eljegyzett menyasszonya - volt.
London: kidobták az ukrán focicsapatot az ellenfél tulajának üzletéből
Kidobták az ukrán Sahtar Donyeck labdarúgócsapatát a londoni Harrods luxusáruházból, mert túl sokan voltak és öltözetük sem felelt meg a hely szellemének.
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.