Tetszett a cikk?

A Bayern München revánsot vett a Manchester Uniteden, a forgatókönyv hasonlóan alakult, mint 1999-ben - csak most fordítva. A Lyon könnyen legyőzte a Bordeaux-t a francia rangadón.

Gyors góllal kezdődött a müncheni találkozó. Louis Van Gaal felkészítette játékosait Wayne Rooneyra, de az angol válogatott csatár Martin Demichelis hibáját követően már a második percben betalált Hans-Jörg Butt hálójába. Aktívabban kezdett a Manchester United, de az első negyed óra után összeszedte magát a bajor csapat is és kiegyenlített lett a találkozó.

Végül a holland Arjen Robben még a cserepadon se kapott helyet, és bár a német csapat másik ásza, Franck Ribéry kezdett, az első félidőben nem játszott jó formában. A msádol játékrészre váltottak a hazaiak, és a vendégjátékosok közül a legnagyobb szerep a kapusnak, Edwin Van Der Sarnak jutott. A MU leginkább neki köszönheti, hogy a 77. percig nem kapott gólt.

Wayne Rooney (balra) már a második percben gólt szerzett
©

A Bayern játékosai meccs előtt viccesen jelezték, hogy erős ugyan a Manchester United, de a veterán Gary Neville lehet a csapat gyenge pontja. Feltűnő hibát ugyanakkor a hajráig nem ejtett az angolok védelme. A németek továbbra is mindent elkövettek, és ami nem sikerült akcióból, azt Franck Ribéry megvalósította pontrúgásból, 23 méteres csavarására Van Der Sar mozdulni sem tudott.

Az iram a lefújásig nem csökkent, óriási kapufák és helyzetek követték egymást, a végjátékban a Bayern München előbb óriási helyzetet hagyott ki: a 91. percben a csereként beállt Miroslav Klose ugratta ki két védő között Gómezt, aki egy nagyszerű testcsel után 8 méterről kapura lőtte a labdát, a vendégek kapusa azonban óriási bravúrral mentett.

Egy perccel később azonban Ivica Olic úgy szlalomozott át a Manchester United védőin (szám szerint hármon), mintha azok ott se lettek volna, majd miután elfektette van Der Sart, higgadtan, nyolc méterről a kapuba lőtte a németek győztes gólját. A második félidőben sokat dolgozott a Bayern, a győzelme ezért megérdemelt, ugyanakkor az idegenben lőtt gól még jól jöhet a Manchesternek a továbbjutás szempontjából.

Lyonban sem kellett sokáig várni az első gólra - a hazai Lisandro López a 10. percben volt eredményes -, ám itt további találatok is estek a találkozó első felében: négy perc elteltével Marouane Chamakh egalizált, majd a félidő derekán Michel Bastos ismét a Lyont juttatta vezetéshez. A hazaiak előnyét a második játékrészben, szintén a 77. percben Lisando Lopez növelte büntetőből.

BAJNOKOK LIGÁJA 2009/2010, NEGYEDDÖNTŐK

BAYERN MÜNCHEN - MANCHESTER UNITED 2-1 (0-1)

München, Fußball Arena V.: Frank De Bleeckere (belga)

BAYERN MÜNCHEN: Butt - Lahm, Van Buyten, Demichelis, Badstuber - Hamit Altintop (Klose 86.), Van Bommel, Pranjic (Timoscsuk 89.), Ribéry - Müller (Gómez 73.), Olic Vezetőedző: Louis Van Gaal

MANCHESTER UNITED: Van Der Sar - Neville, Ferdinand, Vidics, Evra - Nani (Giggs 82.), Fletcher, Carrick (Valencia 70.), Scholes, Pak Dzsi-Szung (Berbatov 70.) - Rooney Menedzser: Sir Alex Ferguson

Gólszerzők: Ribéry (77.), Olic (92.) ill. Rooney (2.)

 

OLYMPIQUE LYON - GIRONDINS BORDEAUX 3-1 (1-1)

Lyon, Stade de Gerland V.: Felix Brych (német)

OLYMPIQUE LYON: Lloris - Réveillére, Cris, Bodmer, Cissokho - Makoun, Toulalan - Delgado (Gonalons 86.), Pjanics (Källström 65.), Bastos (Govou 65.) - Lisandro Vezetőedző: Claude Puel

GIRONDINS BORDEAUX: Carrasso - Chalmé (Henrique 82.), Sané, Ciani, Trémoulinas - Plasil, Fernando - Gouffran (Bellion 84.), Gourcuff, Wendel (Jussie 71.) - Chamakh Vezetőedző: Laurent Blanc

Gólszerzők: Lisandro (10., 77.-tizenegyesből, Bastos 32. ill. Chamakh (14.)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Sport

Thierry Henry visszatér Londonba

Szerdán két mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntője: az Internazionale-CSZKA Moszkva találkozó mellett a nagyobb érdeklődés a 2006-os BL-döntő visszavágójának is tekinthető Arsenal-FC Barcelona összecsapást kíséri.

hvg.hu Sport

Francia rangadó a Bajnokok Ligájában

Kiegyenlített csatát várnak a trénerek a Bajnokok Ligája történetének első francia párharcában. Olympique Lyon kontra Girondions Bordeaux.

Alig használt Ferrari Enzo várja új gazdáját

Alig használt Ferrari Enzo várja új gazdáját

A járvány végét jelezné, de nem csökken az örökítőanyag mennyisége a szennyvizekben

A járvány végét jelezné, de nem csökken az örökítőanyag mennyisége a szennyvizekben

Torkán akadt a cseh külügynek egy pesti cseh filmfesztiválra szánt orbánozó videóüzenet

Torkán akadt a cseh külügynek egy pesti cseh filmfesztiválra szánt orbánozó videóüzenet