szerző:
MTI

Élete legboldogabb vereségének nevezte a szerdait José Mourinho, a Bajnokok Ligája elődöntőjében a címvédő FC Barcelonát búcsúztató Internazionale edzője.

A legrangosabb európai kupasorozat fináléjába 1972 óta először bekerült olasz csapat több mint 60 percet emberhátrányban játszva, hősiesen küzdve és védekezve harcolta ki az összesítésben 3-2-es sikert jelentő vereséget a Nou Camp Stadionban. Ezzel biztossá tette, hogy a Bajnokok Ligája 1992 óta íródó történetében idén sem lesz címvédés.

"Óriási volt a feszültség a meccsen, egy ilyen csapat ellen tíz emberrel mindezt elérni történelmi, mitikus tett" - áradozott a meccs után a nehéz természetű portugál szakember. "Életem legédesebb 1-0-ás veresége volt ez a mai. Taktikailag és a védekezésünket nézve is tökéleteset produkáltunk." A tréner nem felejtette el megemlíteni, hogy nagyon rosszul indult a meccs, mivel Goran Pandev a bemelegítés során megsérült és Christian Chivut volt kénytelen helyette játszatni, ami még a tervezettnél is defenzívebbé tette együttesét, ám ennek ellenére minden az ő terveik szerint alakult.

José Mourinho öröme a lefújás után
©

A botrányos kijelentéseiről és megmozdulásairól is ismert Mourinho ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, már a meccs előtt, a bemelegítést megelőzően felhergelte a barcelonai közönséget, amikor zsebre dugott kézzel besétált a kezdőkörbe. A meccsen aztán Thiago Motta kiállítását gúnyos kacajjal konstatálta, a lefújást követően pedig a biztonságiak védőgyűrűjében vonult az öltözőbe, miután az Inter-szurkolók szektora elé rohant, kitárt karokkal üdvözölte a nézőtér felső részében elhelyezett olasz drukkereket, heves indulatokat kiváltva a csalódott katalán szimpatizánsoknál. A Barca kapusa az eset után odarohant hozzá és felelősségre vonta, amit Mourinho szokásos stílusában kommentált.

"Valdés azt hitte, hogy a Barcelona szurkolóit akartam provokálni, holott én ünnepelni mentem az Inter híveihez, s ehhez minden jogom megvan. Az, aki mindent megnyer, nem tudja, hogyan kell veszíteni. Ők nagyon rossz vesztesek, mint ahogy én is." Az FC Barcelona szerda este a lehető legtámadóbb felállásban futott ki a pályára, mindössze három védőt küldött ki Josep Guardiola vezetőedző, ám játékosai hiába birtokolták 78 százalékban a labdát, csupán egy gólt tudtak szerezni, azt is a hajrában.

A fiatal edző kissé meglepő módon éppen Motta kiállításában látta a kudarc egyik okát: "A piros lapot követően megbomlott a meccs addigi menete, az Inter teljesen visszaállt, márpedig védekezni sokkal könnyebb, mint támadni" - kesergett Guardiola. - "Sokat birtokoltuk a labdát, de kevés helyzetünk akadt, hiányzott a folyamatosság a futballunkból. Mindent megtettünk, de az Inter nagyon jól védekezett."

Azok után, hogy a világ legjobb klubcsapatának tartott Barcelona tavaly minden sorozatot megnyert, amiben elindult, idén már csak a bajnoki címre maradt esélye a gárdának, s a spanyol pontvadászatban is mindössze egy pont az előnye a nagy rivális Real Madriddal szemben.

BAJNOKOK LIGÁJA 2009/2010

ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ - EMLÉKEZTETŐ:


FC BARCELONA - INTERNAZIONALE 1-0
(0-0)
Barcelona, Camp Nou, 96 ezer néző V.: Frank De Bleeckere (belga)
FC BARCELONA: Valdés - Alves, Piqué, G. Milito (Maxwell, a szünetben), Keita - Xavi, Yaya Touré, Busquets (Jeffren, 63.) - Pedro, Ibrahimovic (Krkic, 63.), Messi Vezetőedző: Jodep Guardiola
INTERNAZIONALE: Julio Cesar - Maicon, Samuel, Lúcio, Chivu - Cambiasso, Zanetti, Motta - Sneijder (Muntari, 67.) - Eto'o (Mariga, 86.), D. Milito (Cordoba, 81.) Vezetőedző: José Mourinho
Gólszerző: Piqué (84.)
Kiállítva: Thiago Motta (28.)
Továbbjutott: az Internazionale 3-2-es összesítéssel

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Sport

Ribéry a Bajnokok Ligája döntőjében sem játszhat

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán három mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a Bayern Münchent erősítő Franck Ribéryt, aki így a Bajnokok Ligája döntőjében sem szerepelhet.

hvg.hu Sport

Mourinho autóját megtámadták Barcelonában

A szerdai Barca-Inter Bajnokok Ligája összecsapás felkavarja az érzelmeket a katalán fővárosban. Olyannira, hogy az olaszok edzőjének autóját megtámadták, a rendőrségnek kellett beavatkoznia.

Sokat ül a munkahelyén? Akkor ne hagyja ki ezt a programot

Sokat ül a munkahelyén? Akkor ne hagyja ki ezt a programot

Felmentették Paul Gascoigne-t a szexuális zaklatás vádja alól

Felmentették Paul Gascoigne-t a szexuális zaklatás vádja alól

Most ott tartunk, hogy évi 20 ezer ember kap kórházi fertőzést

Most ott tartunk, hogy évi 20 ezer ember kap kórházi fertőzést

Videó: Hogyan ismerjük fel a kamuprofilokat?

Videó: Hogyan ismerjük fel a kamuprofilokat?

Pusztított a dunántúli dióültetvényeken a fúrólégy

Pusztított a dunántúli dióültetvényeken a fúrólégy

Börtönbe vonult a Született feleségek színésznője

Börtönbe vonult a Született feleségek színésznője