Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Németország jutott be harmadikként a legjobb négy közé a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután a szombati, fokvárosi negyeddöntőben 4-0-ra legyőzte Argentínát.
Néhány, kölcsönösen kemény belépő után a németek támadtak aktívabban, és már a 3. percben vezetést szereztek egy remek Schweinsteiger-Müller összjáték után. Az ifjú csatár ráadásul nem akármilyen gól gazdája lett: az ő nevéhez fűződik immár Németország 200. világbajnoki találata.
Az argentinok ocsúdása jó negyedóra múlva kezdődött, de az első érdemi akciójukra a félidő közepéig kellett várni. Igyekezetüket azonban nem díjazta az élet: nem tudták bevenni Neuer kapuját, bár a szünetig már hírnevükhöz méltó mutatványokkal is előálltak.
A második félidőre egy még elszántabb argentin csapat jött ki, amely próbálkozott, de egyre kevesebb meggyőződéssel, miközben a németek megint elkezdtek játszani, egyre jobb és mind szebb akciókkal lohasztották Messiék igyekezetét.
A Löw-legénység a gólig is eljutott, ráadásul háromszor is. A vége 4-0 lett, a németek a szokásos forgatókönyv szerint futballoztak, akaratuk gyors, tudatos és főleg eredményes játékkal párosult, ennél fogva csak a különbség lehetett meglepő.
A németek a 20:30 órakor kezdődő Paraguay - Spanyolország párharc továbbjutójával találkoznak a szerdai elődöntőben.
XIX. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, DÉL-AFRIKA, 2010 |
NEGYEDDÖNTŐ: NÉMETORSZÁG - ARGENTÍNA 4-0 (1-0) NÉMETORSZÁG: Neuer - Lahm, Friedrich, Mertesacker, Boateng (Jansen 72.) - Khedira (Kroos 77.), Schweinsteiger - Müller (Trochowski 84.), Özil, Podolski - Klose Szövetségi kapitány: Joachim Löw Gólszerzők: Müller (3.), Klose (68., 89.), Friedrich (74.) |
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.