„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Hétfőn hivatalosan bejelentették, hogy távozik a Real Madrid labdarúgócsapatától Guti: a középpályás két évre a Besiktas együtteséhez kötelezte el magát.
A 33 éves, volt válogatott játékos évi 2,7 millió eurót keres majd az isztambuli klubnál. Guti 1985-ben, nyolc esztendősen csatlakozott a királyi klub gyermekcsoportjához, majd a felnőtt csapatban egy évtizeddel később, 1995-ben mutatkozott be. Öt spanyol bajnoki címet és három BL-t nyert az együttessel.
A játékos Yildirim Demirören klubelnök magánrepülőgépén utazott el Törökországba, ahol kedden orvosi vizsgálaton esik át.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A négy éve veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.