A Forma-1-es Williams istálló február elsején mutatta be nyilvánosan 2011-es autóját, a FW33-at, az új gép hátsó szárnyáról azonban hiányzott a Hell eddig ott lévő logója.
A vezess.hu információi szerint a csapat és a magyar szponzor között tavaly év végén megszűnt a kapcsolat, melyet utóbbi részéről a marketingstratégia megváltozása és az erőforrások átcsoportosítása indokolt.
A Hell 2009 májusában állapodott meg a brit istállóval, és a Spanyol Nagydíjon került fel először a magyar cég logója az autóra. A gyár célja a nemzetközi piacokra való kilépés, és a márka népszerűsítése volt, ez saját bevallásuk szerint sikerült is.
A mostani közleményben az áll, hogy mivel a cég megkapta az eddig szponzorációtól, amit szeretett volna, nem volt szükség annak 2011-es meghosszabbítására.