Jön a Diósgyőr: fokozott rendőri készenlét Mezőkövesden

A rendőrség megerősített létszámmal biztosítja Mezőkövesden szombaton a Diósgyőr labdarúgócsapatának vendégszereplését, ezen a mérkőzésen eldőlhet, hogy a DVTK feljut-e az NB-I-be.

  • MTI MTI
Jön a Diósgyőr: fokozott rendőri készenlét Mezőkövesden

A 17 órakor kezdődő Mezőkövesd-Zsóry SE - DVTK rangadóra várhatóan több ezer vendégszurkoló érkezik vonattal, autóbuszokkal, személyautókkal. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain a mérkőzés napján a gépjárműforgalom jelentős megnövekedése, illetve a szurkolók utazásának biztosítása érdekében
Miskolc, valamint Mezőkövesd területén a rendőrség fokozott ellenőrzéseket tart - közölte Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

borsod online

Elmondta azt is: a mérkőzés napján Miskolcról 15 órakor induló vonathoz a vasúttársaság külön kocsikat csatol, rendőrök a szerelvényen is lesznek, miként biztosítják a DVTK szurkolók által szervezett autóbuszokon utazók kísérését is. A Diósgyőr három fordulóval a vége előtt nyolcpontos előnnyel vezeti az NB II Keleti csoportját, így ha legyőzi a harmadik Mezőkövesdet, akkor már biztosan bajnok és feljutó.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.