Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Még három évig, 40 esztendős koráig biztosan játszani szeretne Alessandro Del Piero, a Juventus világbajnok labdarúgója.
A csatár - aki november 9-én ünnepelte 37. születésnapját - az El Pais című spanyol lapnak utalt rá, hogy levezetésnek szánná a pályafutásából hátralévő szakaszt: "Nem akarom megmondani, hogy hol fejezem be karrieremet. Ahogy lesz, úgy lesz" - tette hozzá a Juventust nyáron elhagyó sztár, aki az olasz válogatottal 2006-ban világbajnok lett, klubjával pedig az öt bajnoki címen túl 1996-ban Bajnokok Ligáját nyert.
Del Piero 1993-ban csatlakozott a Juventushoz, közel 700 meccset játszott a klub színeiben, és akkor sem hagyta cserben a csapatot, amikor a bundabotrány miatt a másodosztályba sorolták.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.