„Mert az egyéni sportolókat csodálom…” - még 102 nap Londonig
A száznál több magyar kvótás – a szám még bővülhet – nem egyforma esélyekkel és reményekkel utazik a londoni olimpiára, a pekingi termést jó lenne felülmúlni, de 2008 óvatosságra is int. Most még higgadt optimizmussal beszélnek az esélyekről olimpiai sikersportágaink képviselői, akiken van, vagy majd lesz teher, ha nem is ugyanakkora.
Gyurta Dániel (úszó, olimpiai ezüstérmes)
„Úszás közben biztosan emelkedik majd a pulzusom, most még annyira nem. Jó pár hét, sok edzés van még hátra, ennyi idő alatt sokat lehet fejlődni.” – mondja Athén ezüstérmese, aki a két legutóbbi világbajnokságon aranyérmet nyert és 200 mellen első számú esélyessé lépett elő.
A felkészülést minden magyar úszónál megváltoztatta, hogy a nemzetközi szövetség Antwerpen helyett Debrecennek adta a májusi Európa-bajnokságot.
„Nem is akartunk indulni az Eb-n, hiszen egyáltalán nem fér bele az olimpiai ciklusba. Így, hogy itthon van, természetesen rajtkőre kell lépni, kimondva, kimondatlanul kötelező. De azért senki ne várja, hogy olyan időt hozzak, mint az olimpián – szögezi le Gyurta – Európa-bajnok már voltam, szép dolog, de az olimpia mindenek felett áll. Biztos vagyok benne, hogy magamhoz képest jól fogok úszni Debrecenben, majd meglátjuk, mire lesz elég, mert az ellenfelekről sem tudjuk, milyen állapotban lesznek. De a csúcsformát Londonra szeretném tartogatni.”
Az a típus, aki kimondta magáról, hogy esélyes. Így volt a világbajnokságokon és így van London előtt is – de az ellenfeleket ettől még tiszteli.
„Nyilván mindenki nyerni akar. Ugyanakkor nem tudjuk, hogy a japánok, az amcsik mit fognak úszni, ha valaki hirtelen óriásit javul, azzal nem tudjuk felvenni a versenyt. De ha mindenki azt ússza, annyival javul, amire számítunk, akkor ott lehetek az esélyesek között.
Tavaly 2.08.40-et úsztam Sanghajban, az életem legjobbja textil dresszben. Ennél jobbat szeretnék Londonban, kell is, mert Kitadzsimáék a japán válogatón 2.08.00-kat úsznak már most. Ha 5-6 tizedet tudok javulni, lehet esélyem.”
Gyurta Dániel az egyik legjobban versenyző úszó a nemzetközi mezőnyben, képes kizárni mindent a medencében és nem befolyásolja az ellenfelek tempója sem. Így lesz-e Londonban is, amikor olimpiai arany a tét?
„Mondják persze, hogy egy olimpia mindig más, de szerintem ott is nyerhetek úgy, ahogy a két vébén nyertem. Nagyon sokat készülök arra, hogy semmi ne tudjon kizökkenteni, hogy úgy tudjam összerakni a döntőben azt a két percet, ahogyan elképzelem. Hogy akkor és ott ki tudjam hozni magamból azt a felkészülést, ami bennem van, vagy addigra bennem lesz. Jó versenyzőtípus vagyok, bízom abban, hogy ez száz nap alatt már nem változik.”
Dr. Kiss Gergő (vízilabdázó, 3-szoros olimpiai bajnok)
Három után a negyedikért indulni – már nem ugyanaz a motiváció. De ha valaki annyira szeret győzni, mint a magyar pólósok, akkor ez talán nem is igaz. Dr. Kiss Gergő rövid szünet után azért tért vissza a válogatottba, mert kell neki a negyedik arany.
„Az egyéni sportolóknál nagyban a saját belső állapotukon múlik, hogy az adott pillanatban milyen eredményt érnek el, én viszont csapatjátékos vagyok, itt a többieken is nagyban múlik a siker. Vihetnek a hátukon, ha rossz vagyok és úgy is nyerhetünk. Vagy fordítva: hiába viszem őket a hátamon, egyedül nem tudok meccset nyerni.
A három olimpiai aranyérmünk egy különlegesség, pont azért, mert csapatsportban szereztük. Egy Phelps vagy egy Egerszegi Krisztina ennél többet is nyerhet akár egy versenyen, de nekünk sporttörténeti siker volt ez a három. Az összes egyéni sportolónknak szurkolok, pont azért, mert az egyéni sportolókat csodálom, különlegesek, csak magukra számíthatnak.”
Sydney, Athén és Peking után a pólósok népi hősök – a teher, ami ezzel jár, mindig a versenyek előtt kerül szóba. Merthogy ez a generáció győzelemre ítélte magát tizenkét évvel ezelőtt. Kiss Gergely nem csak a pólósokról beszél, amikor azt mondja, azért más eredmény is létezik.
„A cél persze mindig az arany, de könyörgök, kérve kérek minden magyar szurkolót, hogy ne csak az aranyéremnek örüljön. Értékeljük a helyezéseket is, a világ élmezőnyében lenni bármiben hatalmas dolog. Ekkora ország esetében pláne.
A három aranyat már senki nem veszi el tőlünk, ezért valamivel kisebb a teher. Ám a szurkoló épp a három arany miatt azt mondja, hogy az ezüst már kudarc. De magamról is tudom, hogy ha nem sikerül a negyedik, elégedetlen leszek és önostorozó. Pont azért kell megnyernünk, hogy ez ne így legyen. A szurkolók amúgy is olyanok, hogy ha 5-0-ra vezetünk, akkor is elégedetlenek, ha gólt kapunk. Ha hosszabbításban kapunk ki, felhorkannak, hogy ez milyen dolog, miközben sok sportágban ki sem jutunk az olimpiára. Ezek a kettősségek dolgoznak az emberben rendesen.”
Peking óta nem nyertünk aranyat világversenyen. Ez kívülről nézve hibapont. A medencében azért nem csorbult a tekintélyünk – és egy olimpia előtt nem is fog.
„Az ellenfelek még mindig tartanak tőlünk. Amikor el is szúrtuk a világversenyeket, akkor is láttam ezt a feszültséget rajtuk. Tudják, hogy szuperklasszisaink vannak minden poszton, akkor is nyerhetünk, ha csapatszinten, a taktikával esetleg meg tudnak fogni minket.
A csapat ereje megvan, ki kell hoznunk a megfelelő pillanatban magunkból. Azt szerettük volna megmutatni az ellenfeleknek a tavalyi világbajnokságon és az idei Eb-n, hogy igenis jók vagyunk. Nagyon jó érzés fogott el bennünket a vízben, ahogy egymásra néztünk. A szerkezet kialakítása a szakvezetés dolga, sok edzőmeccsünk lesz nyáron Európában, Amerikában – ezeken remélem, lelkileg megerősödünk és egymásra találunk annyira, hogy az esélyességből a gyakorlatban is eredmény lesz.”
Imre Géza (párbajtőröző, olimpiai bronzérmes)
A vívás szinte kizárólag negatív értelemben került szóba az elmúlt hetekben: a kardcsapat lemaradása a játékokról sportági tragédia. Azokról, akik viszont kivívták magukat Londonba, kevesebb szó esett, vagy ha mégis, a súlyos küldetést emlegették velük kapcsolatban: meg,menteni a sportág becsületét.
Imre Géza, Atlanta bronzérmese nem érzi, hogy kármentő küldetése lenne Londonban.„Szerintem azzal, hogy kijutottam, már túlteljesítettem a velem kapcsolatos elvárásokat, mert mélyről indultam” – mondja.
„Hogy nem lesz ott körülöttem a csapat, az biztos nagyon furcsa lesz. Még az Európa-bajnokságig hagyján, addig együtt készülünk, együtt versenyzünk – utána lesz nagyon nehéz megszokni, hogy esetleg csak az én kedvemért jönnek le Tatára gyakorolni.
Senkitől nem hallottam még, hogy ne jönne e segíteni, de mindig is segítettük egymást. A többiek is tudják, hogy ez nem csak nekem fontos, nekik is jó lehet, hiszen akár azt is eredményezheti a közös munka, hogy a következő olimpián nem én, hanem ők lesznek ott.”
Imre a legrutinosabb olimpikonjaink egyike, a megbízható, szívós versenyző prototípusa, akire olykor kevesebb fény esett, de mindig lehet rá számítani.
„Negyedik olimpiám lesz, Atlanta, Athén, Peking után. Szerencsére a párbajtőrt aránylag sokáig lehet csinálni, alkatilag is szerencsés vagyok, nem hízok, és nem vagyok sérülékeny.”
Persze, mivel csak egyéniben indul, ez lehet akár a legrövidebb olimpiája – itt kegyetlen a harc, egy rossz meccsel vége mindennek.
„A mezőny nagyon sűrű lesz, az egyéni világranglista alapján állnak össze az ágak, addig még néhány világ kupán jól kellene szerepelnem, hogy könnyebb ágra kerüljek. Abszolút benne van, hogy egy csörtéig tart az olimpia – de azzal vigasztalom magam, hogy már a kijutással is túlteljesítettem, két éve szerintem senki nem adott volna érte sokat, hogy ott leszek. Így aztán nem is stresszelem magam eredményekkel: jól akarok vívni, hogy elégedetten jöhessek le a pástról. Majd meglátjuk, mire lesz elég.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
