szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Lovaik doppingolása miatt nyolc-nyolc hónapos eltiltást kapott két szaúdi díjugrató, így mindketten lemaradnak a londoni olimpiáról.

A sydneyi játékokon bronzérmes Haled Abdulaziz al-Eid és a 2010-es világjátékokon második Abdullah Valid Sarbatli lovának szervezetében a tiltólistán szereplő gyulladáscsökkentő nyomaira bukkantak egy februári ellenőrzés során. A lovasok nyolc hónapos eltiltását februártól számítják.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
„Ebben az országban eléggé elvesztettem a hitemet. A Kékkör sokat visszaadott belőle”

„Ebben az országban eléggé elvesztettem a hitemet. A Kékkör sokat visszaadott belőle”

Biztosan nem gondolná, hogy ennyi mindenre jó a videójáték

Biztosan nem gondolná, hogy ennyi mindenre jó a videójáték

Hétköznapi autók, csúcstechnológiával – ma már ez az alap

Hétköznapi autók, csúcstechnológiával – ma már ez az alap