Schumi: viszi tovább a szenvedély?

A 43 esztendős klasszis pályafutásának első, 2006-ig tartó felvonása manapság már történelem, a 2010 óta íródó fejezet pedig a kőkemény valóság, amely sokak szerint pusztán arra világít rá, hogy ’így múlik el a világ dicsősége’, míg más vélemények szerint azt domborítja ki, hogy a legjobb pilóta sem lehet sikeres egy valamirevaló autó nélkül. Tény, hogy a Mercedes nem sok jóval kényeztette Schumachert az utóbbi három évben, Kimi Räikkönen idei visszatérése viszont azt is egyértelművé tette: nem mindegy, hogy az emberfia milyen korban dönt amellett, hogy újra versenybe száll a Forma-1-ben…

Abban mindenki egyetérthet, hogy a második felvonás nyögvenyelősen indult a német számára, de végül sikerült felvennie a ritmust, s voltak olyan felvillanásai, amikor valóban úgy tűnt, hogy akárcsak a borok világában, a Forma-1-ben is nemesedéssel jár a kor. Tavaly például Monzában káprázatos volt látni, ahogyan a most épp a helyére lépő Lewis Hamiltonnal csatázott: két generáció harca volt az, amelynek során az idősebb szinte oktatta a fiatalabbat, két évtizednyi rutinjával a pálya minden ezredmilliméterét kihasználva, a sportszerűség határain egyensúlyozva hárította a hevesen rohamozó McLaren-pilóta támadásait. Voltak idén is remek felvillanások: a monacói időmérő-elsőség, például, amelyből egy rajtbüntetés miatt nem lett pole pozíció vagy épp a valenciai 3. helyezés. 

Michael Schumacher

Mercedes

Lehet vitatkozni azon, hogy a nem eléggé kiegyensúlyozott teljesítmény mennyiben róható fel a világverőnek semmiképp sem nevezhető autónak, a legutóbbi szingapúri baleset – amikor ugyanott, ugyanúgy öklelt fel egy riválist, ahogyan egy évvel korábban - azonban nyilvánvalóvá tette: igaz, hogy kondíció és állóképesség vonatkozásában a mezőny legjobbjai közé tartozik, de a kor - a reflexek, a látás és egyebek romlása - ellen tartósan még egy olyan korszakos fenomén sem harcolhat, mint Schumi. Küzdeni akarása és tudása minden elismerést megérdemel, az utóbbi három év azonban elég volt a csapat vezéreinek ahhoz, hogy felismerjék: hosszabb távon egy fiatalabb menőre van szükség, mert a Daimler-főguruk egyre inkább ráncolják a homlokukat és nem érik be pusztán marketing-értékkel, immáron elengedhetetlenül szükségesek a jó eredmények is.

Ha nagy eredményeket nem is, egy valamit mindenképpen kapott a Forma-1 világa Schumacher pályafutásának második felvonásától: azt, hogy mindenki megismerhette az egykoron magának való, megközelíthetetlennek tűnő szupersztár másik, emberibb arcát is. Idén Spában családias hangulatban fogadta a gratulációkat 300. nagydíja alkalmából, még érdekesebb volt azonban a tavalyi, debütálásának 20. évfordulójára ugyanott rendezett parti. Alig pár órával azután, hogy a nedves pályán kezdődő Q1 első másodperceiben kicsúszott és kiesett, fülig érő szájjal ölelgette az őt köszöntő versenytársakat, újságírókat, sőt saját kezűleg csapolta a sört a Mercedes motorhome-ját dugig megtöltő vendégseregnek. A múltban egy ilyen eset után valószínűleg a világtól elzárkózva toporzékolt volna dühében, akkor és ott azonban megmutatkozott, hogy az öreg róka lehiggadt és immáron egészen más célok vezérlik, mint hajdanán…

Jogos a kérdés, hogy mi következhet most? A józan ész egyértelműen azt diktálja, hogy a Mercedes-volán elvesztése után Schumi zárja le a versenyzői karrierjét és vállaljon más szerepet a csillagos egyletnél, de a versenyzés iránti szenvedély még így is túlságosan erősen munkálkodhat benne. Sokfelé emlegetik, hogy a Sauberhez igazol, mivel Peter Saubernek is oszlopos szerepe volt a német karrierjének beindításában, s vannak pletykák legnagyobb sikereinek melegágyáról, a Ferrariról is. Mindkettő lehet érdemi opció, de vajon megéri-e? Nem rombolja-e le teljesen a személyét övező mítoszt? Mika Häkkinen, az egykori nagy rivális két vb-címig jutott, de a legnagyobbak közé emelte, hogy 2001 végén meghallotta az idők szavát. A kevesebb néha több: talán ezt Schuminak is mérlegelnie kellene. S talán lesz valaki, aki emlékezteti erre.