szerző:
Kovács Zoltán (Az ÉS főszerkesztője)
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nyilván, lehetne most lelkesedni, hogy megmaradt a remény, aztán, ha megverjük a törököket, a románok ellen bármi lehet. Semmi sincs a helyén a magyar futballban. Amint látom, még ez a győzelem se. Kétségtelen, hogy a török futball is rosszabb, mint néhány éve, eredményei újabban egyre silányabbak, tehát mondható, hogy most el lehet őket kapni. Vigyázat: ezt mondtuk a hollandok ellen, aztán négyet kaptunk tőlük. Az ÉS főszerkesztője a pénteki észt-magyarrról.

Van tartása a csapatnak.

És ezzel le is írtuk, hogy mi van a csapatban: tartás. Semmi több, igaz, az is nagy érték, minél gyengébb egy csapat, annál nagyobb érték.

Milyen csapatot győztünk le? Idézem a szövetségi kapitányt: egy rendkívül fegyelmezett csapatot.

Egyiknek tartása van, a másik fegyelmezett, futballozni alapjában véve egyik sem tud. Legyőztük Észtországot, és ezzel, ahogy a riporter mondta, életben tartottuk a reményeinket. Három forduló után mondjuk ezt, úgy, hogy a három ellenfél közül az egyik ellenfél Andorra volt, sima zakó Hollandiától, Románia és Törökország majd csak ezután. Tulajdonképpen már az is elkeserítő, hogy egy tíz meccsből álló sorozat harmadik meccsének tétje az, hogy marad-e esélyünk a további hét meccsen bármire is.

A riporter azt mondta, nagyon helyesen, hogy ennek a három pontnak akkor van csak igazi értelme, vagyis, - javította ki magát -, akkor van értéke, ha kedden legyőzzük Törökországot. Vagy legalábbis – tette hozzá, ha legalább egy pontot szerzünk.

Szerintem a hazai pályán Törökország ellen remélt egy pont semmit sem ér, már legalábbis akkor, ha el szeretnénk jutni a pótselejtezőig. Ha minden igaz, akkor még áll a pótselejtezős elképzelés, akkor viszont a riválisok – Törökország és Románia – ellen hazai pályáén nyernünk kell. Már ha jól számolok, mert ha ellenük a hazai meccsen egy pontban reménykedünk, akkor ugyanezek ellen idegenben vajon hány pontot remélünk? A józan ész azt diktálja, hogy kevesebbet, mint itthon, vagyis a realitás az, hogy Romániában is, Törökországban is kikapunk.

Akkor pedig mire elég az itthoni egy pont?

A realitás az – a mai meccsen látottak alapján -, hogy mi a negyedik helyért leszünk versenyben Észtországgal, és ezügyben pénteken este nagy lépést tettünk előre.

Esőben, parkban

A meccs előtti hírek arról szóltak, hogy a kapitány erdei, vagy valami parki sétát rendelt el, séta keretében hirdetett csapatot, amit azonban csak este, a meccs előtt hozott nyilvánosságra. Ennek a titkolódzásnak biztosan mély tartalma és sok értelme volt, gondolom, Tarmo Rüütli rendesen meg is lepődött, hogy Koltai kezdett, nem pedig Szabics. Koltai játéka amúgy valóban üdítő színfolt volt, kétszer komoly helyzetbe került, jó megoldást is választott, de tényleg centiméterekkel elhibázta mindkettőt.

De térjünk vissza a parkban sétálgató csapathoz, immáron a kezdő csapat ismeretében lépkedtek az őszi avaron. A magyar szövetség honlapjának híre szerint a szakvezető "egy séta keretében hirdette ki az esti kezdőcsapatot, majd ismertette a pályára lépő játékosok feladatait. Ezúttal a szálláshelyhez közeli park szolgált az 'értekezlet' helyszínéül, a kerettagok szakadó esőben hallgatták meg a kapitány taktikai elképzeléseit."

Legyünk vizuálisak! Áll vagy húsz ember a szakadó tallini esőben, és egy huszonegyedik magyaráz nekik a követendő esti taktikáról. Micsoda pech, hogy akkor esik, amikor nem kéne. Tallinban amúgy a hírek szerint hétfő óta esik, talán lehetett volna számítani rá. Nem mintha az volna a legfontosabb, hogy bőrig áznak-e válogatott futballistáink a taktikai megbeszélés alatt, de nem tekintem mellékesnek.

Hogy a taktikai megbeszélés körülményei milyen fontosak azt Szabó Illés kollégám egy 1984-es beszámolójából tudható, amikor a Győri Rába ETÓ egy 2-2es hazai döntetlen után megérkezett a visszavágóra. Verebes József komolyan hitte, hogy a csapat Angliában is kiharcolhatja a továbbjutást, és a meccs előtti koradélután taktikai megbeszélést tartott. Lerendelte játékosait az Old Trafford egyik társalgójába, és demonstrációs táblát kért. Két percen belül megjelent egy libériába öltözött alkalmazott, fehér kesztyű volt rajta, meghajolt, és átnyújtotta a készletet. Ahogy a győri játékosok ezt a jelenetet végignézték, kiült az arcukra, hogy ők ma itt aligha juthatnak tovább, mert ez egy másik világ. És ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy gazdagabbak, hanem abban is, ahogy megadják a módját, már egy nyavalyás demonstrációs táblával is. De hát azóta eltelt huszonnyolc év. Most esőben jött össze a taktikai értekezlet.

Csúsztak, másztak

Az észt csapatban három olyan játékos volt kezdő, amelyik hosszabb, de inkább rövidebb ideig Magyarországi csapatokban futballozott, egyiknek Pápán köszönték meg tizenvalahány meccs után, a másiknak Újpesten, a győri Klink köztük az egyetlen, amelyik gyökeret tudott verni. Vagyis, egy igen gyenge társaság, látva a tallini produkciót, szinte elképzelhetetlen, hogy Szerbia és Szlovénia előtt végeztek úgy, hogy közben még a Feröer szigetektől is kikaptak. Védelmük nincsen, legjobb játékos Oper és Vassiljev, csakhogy utóbbi meg kicsit duci, le kéne fogyni. Sajnos, ami a védelmeket illeti, az momentán nekünk sincsen. Amit az utolsó öt percben a belsők összeügyetlenkedtek, az nem mindennapos, gyakorlatilag a ducinak köszönhetjük azt a két pontot. Elöl nincs épkézláb csatár. Körülbelül annyi helyzetünk volt, mint az észteknek, de az kétségtelen, hogy a legnagyobb Szalaié. Szemben állt a kapussal, mellette Dzsudzsák, de hogy pontosan mit kezdett vele, azt nem tudom elmondani.

Juhász Roland sajnos formán kívül, Mészáros nehézkes, Gera erőtlen. A csapat nyert, de a vak is látja, hogy gyenge.

Hogyan látta a kapitány?

„Rendkívül fegyelmezett csapat ellen nyertünk. Nem volt könnyű a védők mögé kerülnünk, de így is sikerült helyzeteket kidolgoznunk. Nem nyíltunk ki, az észtek csak lepattanó labdából jutottak helyzethez. Az történt, amit mi akartunk, és ezzel a győzelemmel versenyben maradtunk a csoportban a továbbjutásért vívott harcban. A talaj nem kedvezett a folyamatos támadójátéknak, de a játékosok fegyelmezetten, egymásért is küzdve futballoztak, és olyan győzelmet arattak, amely reményeket kelt a keddi, törökök elleni találkozóra is.”

Az utolsó mondatot, gondolom abbéli örömében mondta a kapitány, hogy valahogy túléltük az utolsó perceket, de hogy „olyan győzelmet arattak, amely reményeket kelt a keddi, törökök elleni találkozóra is”, azt én nem tudom komolyan gondolni. Nem vitás, hogy mindenki csúszott-mászott, de szakmailag ennek a meccsnek semmiféle komolyan vehető pozitív összegzése a továbbjutás reményében, nem lehet.

Kevesebbet érünk, mint egy éve

Ez a csapat szemmel láthatóan nem tart ott, ahol az Európa bajnoki selejtezők második szakaszában, amikor persze, szintén nem volt jó, de volt egy-két jó meccse. Pontosabban, voltak egyik-másik meccsének jó szakaszai, mint például Hollandiában. Ezen a meccsen az európai átlag alatti észt futballistáknak pontosan akkora esélyük volt a győzelemre, mint nekünk. Örüljünk a három pontnak, de tényleg lássunk reálisan: ez a csapat, ahogy persze, a magyar futball, nem versenyképes. Nemrég a Sport Plusz Foci-ban jelent meg egy összeállítás, amelyik, azt a szomorú taxációt mutatta, hogyan esett profi játékosaink értéke a piacon. Szinte nincs játékosunk, amelyik annyit érne, mint egy éve, és az esések mértéke jelentős.

Ezen az esten Hajnal Tamás játszott egyedül elfogadhatóan, és jól védett Bogdán. Helyesen látta a kapitány: az észtek csak lepattanó labdából jutottak helyzethez. Igen, de hányhoz? Volt öt ziccerük a lepattanókból, nem túl nagy ez a szám? Három meccset játszottunk, hat pontunk van, ez kimondva jó. Ami rossz: hogy a hatból három pontot Andorra ellen szereztük, és a három meccsből egyszer sem játszottunk jól. Ez viszont nem mondható bíztatónak.

Nehéz ma a magyar futballról írni. Lelkesedni kéne, de bármennyire lélekemelő minden győzelem, az észt csapat mostani állapotában nem igazi mérce. Ha reálisan nézzük a helyzetet, az ember Pecsovicsnak érzi magát, mert hiszen messze vagyunk - nem a sikeres -,  az élvezhető futballtól.

Nyilván, lehetne, talán kellene is most kicsit bővebb lére eresztve beszélni a győzelemről. Hogy megmaradt a remény, aztán, ha megverjük a törököket, a románok ellen bármi lehet. Semmi sincs a helyén a magyar futballban. Amint látom, még ez a győzelem se. Kétségtelen, hogy a török futball is rosszabb, mint néhány éve, eredményei újabban egyre silányabbak, tehát mondható, hogy most el lehet őket kapni.

De hát vigyázat: ezt mondtuk a hollandok ellen, aztán négyet kaptunk tőlük.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
"Az éttermek csak azért nyithatnak ki, hogy kereszthuzatot csináljanak" - Kovács András Péter videóban magyarázza a kormány intézkedéseit

"Az éttermek csak azért nyithatnak ki, hogy kereszthuzatot csináljanak" - Kovács András Péter videóban magyarázza a kormány intézkedéseit

Levélben kérik a legismertebb olasz szótárt, kerüljön ki a puttana a nő szinonimái közül

Levélben kérik a legismertebb olasz szótárt, kerüljön ki a puttana a nő szinonimái közül

Az én hetem: Lackfi János látja a home office-ban lopakodó lelket és halált

Az én hetem: Lackfi János látja a home office-ban lopakodó lelket és halált