Boston Big Brother - Egy évvel a szörnyű tragédia után
2013. április 15-én a Carnajev-fivérek a bostoni maraton célvonala közelében felrobbantottak két, kuktába zárt bombát, hárman meghaltak, százötvenen megsebesültek. Húsvét hétfőn rendezik az idei "Boston"-t, a versenyre rekord számú nevezés (35660 futó) érkezett. A biztonsági intézkedések a legszigorúbbak, a város rettenetesen elszánt. A jelszó: BStrong, azaz „légy erős”, „Boston kitart”. Simonyi Balázs, aki tavaly részt vett a tragikus kimenetelű versenyen, összegzi, mi történt egy év alatt.
Tavaly ilyenkor a világ legrégebbi maratonja a legtragikusabb jelzőt is kiérdemelte. Egy város kereste a gyilkost a helyi idő szerint 14:50-kor bekövetkezett merényletek után. A hátizsákba, kukába rejtett pokolgépekből kirepülő szögek, csapágygolyók három embert megöltek, másfél százat megsebesítettek – többek végtagamputációval kényszerülnek tovább élni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy másik két csőbomba végül nem robbant fel a célzóna közelében.
Jómagam már a pár száz méterrel arrébb levő szállásomon törölköztem, amikor helikopterek és szirénák zaja lármázta fel a környéket. A tévében már Obama elnök beszélt összeráncolt homlokkal. Bénultság és értetlenség az utcán – robbantás egy futóversenyen?
Szédelgő futók és szurkolók, akik vagy nem érhettek célba, vagy a hoteljük esett a rendőrség által azonnal elkordonozott területre. Amennyire profin szervezték a versenyt, annyira fejetlenül menedzselték a válságot: amikor meg akartam nézni a Copley térnél lezárt befutórészt, simán besétálhattam filmezni.
Két órával korábban még itt pihegtem, eszegettem, fényképezgettem. A barátnőm a célvonalnál sétálgatott – a kuka mellett többször elment. „Gyorsan kell futni, és nincs baj” – írták itthonról barátaim egy cinikus SMS-ben. Három órán belüli eredménnyel értem célba, a bombákat viszont ördögi kreativitással akkorra időzítették, amikor a 27 ezer fős mezőny derékhada, a lassabb futók hulláma érkezett a Boylston streetre.
A maraton utáni célba érés ünnep, mindez itt az ellenkezőjébe fordult.
Egy város összekapja magát
Az első bostoni maratont 1897-ben tartották, egy évvel azután, hogy az első újkori olimpia évében megalapították a Boston Athletic Associationt (BAA). (A fotó: The Boston Post címlap, 1897. április 20.) Csak összehasonlításképpen: a világ úgynevezett „six major”, azaz a hat nagy városmaratonija közül New York 1970, Berlin 1974, Chicago 1977, és London 1981 óta rendezi meg a maga futását.
Az idei a 118. bostoni verseny, amely egyszerre az emlékezést és a revitalizálást jelképezi. Az Amerikában bevett, „nem felejtünk, de továbblépünk”-módon Boston is elvégezte a gyászmunkát.
A városiak vért adtak, jótékonysági bálok tartottak, a New England Patriots tulajdonosa, a Kraft-család minden adományt 100.000 dollárig megduplázott. Beindították a traumatanácsadást, ahol klinikai szakpszichológusokat lehet munkaidőben felkeresni. Minden létező fórumon elmondták és tettekkel bizonyították, hogy „ami nem öl meg, megerősít”.
A tragédia feldolgozását számos társadalmi akció segítette, az évfordulóra például egy giccshatáron egyensúlyozó, megható fotókkal és visszaemlékezésekkel tarkított emlékalbumot adtak ki. Fantasztikus vizuálok készülnek a versennyel kapcsolatban (érdemes megnézni a városi magazin friss számát, aminek elő- és hátlapján a tavalyi maratonon futott cipőkből formáztak szívet), és a World Press Photo-n is tarolt a téma.
A súlyosan sérült túlélők is a keep smiling-elvet követve pozitívan próbálnak állni a személyes szerencsétlenségükhöz.
| Mitől különleges Boston? |
A futók Mekkájának is nevezik, ahova egy „hívőnek” az életben egyszer el kell látogatnia. Boston legendája pont realitásokban érhető tetten: a világ legrégebb óta megrendezett versenye konokul ragaszkodik hagyományaihoz. Minden évben április harmadik hétfőjén, a Hazafiak Napján rendezik meg. 1897 óta ugyanaz a szervezet, a BAA gründolja a versenyt. Mindig egy kisvárosból indul a mezőny, mintha a budapesti maraton Velencéről startolna. 1924 óta startolnak Hopkintonból, akkor „tolták odább” a rajtot Ashlandből; addig a táv nem 26, hanem 24.5 mérföld (39,4 km) volt. Mindig egy nap van a regisztrációra.
Minden női futó az emancipáció fontos mérföldkövének tekinti Bostont. 1966-ban itt futott először egy nő, Roberta Gibb maratont; addig csak férfiak indulhattak. Mindig sanszos, hogy világcsúcsot futnak, de az itt futott űridőket (pl. Geoffrey Mutai 2011-es szenzációs 2:03:02-jét) soha nem hitelesítik a nemzetközi reguláció okán: túl sok a lejtő, nagy a lehetőség hátszélre, és a rajt túl távol van a céltól. Mindig időalapú szelekciót alkalmaztak – ettől minőségi a verseny. Már a legelső maratonra is csak olyanok jelentkezhettek, akik 18 hónapnál nem régibb, a szervezők által megszabott kiváló időeredménnyel rendelkeztek. Itt nem „lottóznak” a százezres túljelentkezéses listából, mint számos más, népszerű városmaratonon. A szigorú bejutási szintidőket mostanában már életkorra lebontva határozzák meg az ép sportembereknek – a korosztályok legjobbjai futhatják csak végig a lankás, tavak mellett és senkiföldjén áthaladó utat. A vakok, mozgáskorlátozottak és kerekesszékesek számát is limitidőkkel korlátozzák.
A rajtszám természetesen busás pénzért meg is vásárolható, akinek nincs meg a megfelelő szintideje (pl. egy 35-39 éves férfinak 3h 10m, egy nőnek 3h 40m vagy ezalatti eredmény szükséges a nevezéshez), az egy irodánál vehet egy futóturisztikai-csomagot, vagy jótékonysági program keretében csatalakozhat a versenyhez. Mindig óriási az érdeklődés. A monumentális mezőny több rajthullámban indul 9:30-tól. Az érdeklődésre jellemző, hogy a tévé reggel 7-től közvetítést ad, a szurkolók pedig még a legkietlenebb helyen is csatárláncba állva drukkolnak. |
A brandképző merénylet
Sok cég (biztonságtechnikai, autókölcsönzők, energiaital- és sportszergyártó, és maga a verseny lebonyolítója, a BAA) áttételesen profitált a tragédiából. Boston ugyanis még inkább márkanév lett. Illik tisztelegni valamilyen relikviával a 2013-as események előtt, és illik azt megvenni. Az adidas például már a merénylet utáni napokban kijött egy pólóval (“Boston stands as one.”), aminek teljes bevételét a sebesültek sebtiben létrehozott alapítványába utalták.
A BAA felajánlotta, hogy akik a maratont a verseny leállítása miatt nem fejezték be, újra nevezhetnek. Az élénk nemzetközi visszhangnak is szerepe volt abban, hogy rekordszámú friss regisztráció futott be. (Érdemes elgondolkodni egy pillanatra, ha a robbantás a bagdadi piacon történt volna, akkor is ennyi újonc jelentkezett volna a Bagdad Maratonra?)
Aztán itt vannak a presztízsfutók, akik a világért sem hagynának ki egy Boston Maratont (pl. a bethesdai Benneth Beach 64 éves, és idén a negyvenhatodik bostoni futására készül), és az a sok talpraesett önkéntes, akik akár egész Amerikát átutazzák, hogy a hivatalos szervezői ruhájukban valahol segíthessenek. A tragédia nemhogy kedvüket szegte volna, hanem még inkább és még többen akartak jönni.
Tavaly beszéltem a rajtnál egy New Hampshire állambeli asszonnyal, aki csak ezért jön át egy államon, hogy ingyen segítse a rendezvényt vízosztással, csomagkiadással – immár 22. éve. Mindenki nyakában lóg névtábla egy számmal, arról leolvasható, hogy hanyadik éve dolgozik a versenyen. De volt például szellemi fogyatékos önkéntes is a rajtzónában.
Maga a város (talán a legeurópaibb - legangolosabb - az USA-ban) rendkívül tiszteli a futókat (a kirakatok tele plakáttal: Boston köszönti a futókat!), és minden lakójának van egy jó szava hozzád, ha futócipőben vagy. Gratulálnak és jó szerencsét kívánnak.
"Biztonságos? Azt kérdeztem: biztonságos?"
Amerika mindig is erős volt a tragédiák utáni összezárásban, elég csak a közelmúltra, a WTC-merénylet vagy a 2012-es Sandy-hurrikán utáni összefogásra visszaemlékezni. Ez utóbbi miatt törölték a 2012. novemberi New York Maratont (NYM, volt olyan összeesküvés-elmélet, miszerint Carnajevék kényszerből tették át célpontjukat New Yorkból Bostonba, mivel az előbbi elmaradt). 2013-ban a NYM-on főhajtással és narancssárga karszalaggal emlékeztek a Sandy áldozataira, a célegyenes utolsó 400 méterére pedig aranycsíkot fújtak fel, így emlékezve a bostoni merénylet áldozataira.
Ami a NYM biztonsági intézkedéseit illeti, a szervezőknek plusz 1 millió dollárba került a Boston utáni általános para: ennyit raktak félre óvintézkedésekre. Szűrték a nézőket, a futók holmiját is tüzetesen átnézték. A karnevált kedvelő futók nagy bánatára megtiltották a testet elfedő maszkokat, jelmezeket. Tilos volt literes üveget vagy táskát behozni, és – a NYM történetében először – szalagokkal és kordonokkal kerítették el pályát.
Az idei bostoni maratonon ott lesz Gusztos Péter, a Suhanj! Alapítvány vezetője is, aki a helyszínt bejárva így írt az előkészületekről: „Kész a befutó környéki tribün, kerítéssel védik, hogy ne lehessen alá tenni semmit. A maraton egyetlen hivatalos rendezvényére (a tésztapartit is beleértve) sem lehet hátizsákot bevinni. A futóexpón táskaátvilágítás lesz. Nem lehet saját táskát vinni a rajthoz sem, csak a rendezőktől kapott átlátszót. Nem engednek semmilyen nagyobb folyadékot bevinni, a camelbackek (víztartályos futóhátizsákok - SB) is tilosak. Tiltják még babakocsi, bármilyen állvány, rúdat, nagyobb zászlótartó és nagyzsebes ruhadarabok (mellény, kabát) bevutelét. A város, amennyire látom, önérzetesen várja a versenyt, többen megköszönték, amikor megtudták, hogy a maratonra jöttem. Igazi amerikaias „erősek vagyunk”-hangulat van, spontán megemlékezésekkel a célvonalnal, és más érintett helyeken. A helyi Celtics kosármeccsén – utolsó alapszakasz meccs, nem jutottak be a rájátszásba – a legnagyobb ováció akkor volt, amikor a tavalyi robbantás túlélői belépetk a csarnokba a köszöntésükre. A másik akkor, amikor olyan orvosokat es nővéreket hívtak be egy szünetben, akik tavaly életeket mentettek.”
A bostoni városháza külön biztonsági tervet készített az idei versenyre: állami és magáncégek hónapokon át dolgoztak a kockázatok csökkentésén. Megsokszorozták az egyenruhás és civil rendőrök jelenlétét, a nézőket rendőrkutyákkal ellenőrzik. Több mint száz mobil kamera figyeli a versenyt, a célzónában 50 (!) megfigyelőpontről külön is pásztázzák a tömeget. (A Big Brother-érzéshez hozzájönnek még a merchandising részét képező célkamerák felvételei is: a befutó fotókat és filmeket borsos áron lehet megvásárolni.)
Összesen 37 mentőautó áll majd szolgálatban, ezen kívül 140 biciklis és autós elsősegélynyújtó, négy orvosi sátor, közülük a legnagyobb 220 személyes. Ami érdekes: Boston csak a városon belüli részek biztonságért felel, a a városon kívül az adott önkormányzat hatáskörébe tartozik minden óvintézkedés.
Pénzre váltott kilométerek
A versenyen minden az érzelmekről szól, ugyanakkor a verseny a kapitális bevételeket is szem előtt tartja. Egy amerikainak 175, külföldieknek 225 dollár a nevezési díj idén, de összességében sokat is nyújtanak ezért. Remek a szervezés, van számos repiajándék és szolgáltatás, például rajthelyre szállítás, pazar vacsora a verseny előestéjén, ingyenes versenybüfé a rajtnál. És még egy 260 oldalas kiadványt is eljuttatnak postán a verseny végén.
A futóturizmus a rendező városnak kiemelkedően nagy hasznot hajt: a vendégéjszakák, a helyben költések, a közlekedési eszközök használata mind a bevételeket növeli. De erre az alkalomra rendezik a különféle szerevezetk az adománygyűjtő-akcióikat is (ezek bevételeit idén 27.5 millió dollárra saccolják). A verseny előtti héten már tele a város, hiszen 5 kilométeres funrunt is rendeznek. Az előrejelzések szerint 175.8 millió dollár lehet az eseménnyel kapcsolatos összes várható régiós bevétel, ebből a versenyhétvége 20 milliót termelhet ki. A szponzorok 806 ezer dollárral (plusz egyéb bónuszok) dotálják az elit versenyzők teljesítményét.
Tavaly a World Trade Centert emlegette egy rendőr, aki a robbantás után a főutcán oszlatta a tömeget, azt kiabálva: „It’s like the Ground Zero. Don’t come here.” („Ez olyan mint a Ground Zero, az ikertornyok helye. Ne gyere ide.”). Hát, idén mégis megint ott vannak mégis sokezren. Az már a merénylet napján világos volt, hogy a futók kedvét nem lehet elvenni egy versenyen való részvételtől. Nehezen elképzelhetővel pedig csak az előrelátó versenyrendezők képesek kalkulálni.
| Melyek a legbiztonságosabb futóversenyek? |
Egy tömegrendezvény 42 kilométernyi szakaszát, ami egy hatalmas néző- és játéktér, képtelenség teljes felügyelet alatt tartani. Egyetlen “biztonságosnak mondott” verseny van a világon: a washingtoni Marine Corps Marathon. Mindent elmond, hogy ezt a Pentagon szervezi, és a csomagleadásnál mindent átvizsgálnak. De persze, ők sem tudják az útvonalat 100 százalékra ellenőrizni.
A Közel-Keleten a versenyzők diszkriminálásával próbálnak meg kényes szituációkat megelőzni. A HAMASZ például megtiltotta a nők részvételét az ENSZ segélyszervezete által rendezett Gáza Maratonon, Izrael pedig két tucat palesztin futó beutazási vízumát tagadta meg, akik a betlehemi Palesztina Maratonra érkeztek volna egy hete. A “Right to Movement”-jelszavú verseny útvonala szimbolikus helyeken vezet Jézus szülővárosában: két kör a város körül, szinte végig a plaesztinokat kirekesztő betonfal mentén, érintve két menekülttábort és egy izraeli katonai ellenőrzőpontot. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
