Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Peter Seisenbacher kétszeres olimpiai bajnok osztrák cselgáncsozót négy tanítványa jelentette fel, állítólag még a 2000-es évek elején molesztálta őket.
Szexuális zaklatással gyanúsítják Peter Seisenbacher kétszeres olimpiai bajnok osztrák cselgáncsozót.
Az 54 éves sportembert négy tanítványa jelentette fel azt állítva, hogy edzőként molesztálta őket a 2000-es évek elején. Ha a bíróság bűnösnek találja, a tréner akár tízéves börtönbüntetést is kaphat.
Seisenbacher volt az első dzsúdós, aki megvédte címét az ötkarikás játékokon: 1984-ben Los Angelesben, majd 1988-ban Szöulban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott.
Az utóbbi időben a grúz válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, irányításával a 66 kg-os Lasa Savdatuasvili legyőzte Ungvári Miklóst a 2012-es londoni olimpia döntőjében.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.