szerző:
MTI

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fellebbviteli bizottsága a drogteszten megbukott Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyében helyben hagyta pénteken az első fokú fegyelmi döntést abban a tekintetben, hogy a versenyzők idén ne képviselhessék Magyarországot nemzetközi versenyen. Olyan határozatot hozott viszont, amely lehetővé teszi, hogy az augusztus végi országos bajnokságon már indulhasson a két kajakos.

A szövetség közleménye szerint a másodfokon eljáró testület kimondta: a fegyelmi vétség súlya alapján nem lát lehetőséget arra, hogy eltiltás helyett enyhébb büntetést alkalmazzon, de mérlegelte azt a tényt, hogy "a két sikeres sportember folytatni szeretné pályafutását és lehetőség szerint részt venne a riói olimpián".

"A két sportolót a másodfokú eljárás eredményeként az MKKSZ augusztus 23-ig a versenyzéstől eltiltotta, december 31-ig pedig megvonta a sportolóknak adható kedvezményeket és juttatásokat. Így nem indulhatnak az idei válogatóversenyeken és december 31-ig nem lehetnek a válogatott keret tagjai" – olvasható a közleményben, amely kiemelik: a bizottság enyhítő körülményként értékelte, hogy a két kajakos ellen korábban nem volt sportfegyelmi eljárás, a sportolók megbánást tanúsítottak, valamint azt a tényt, hogy "a szövetség sportfegyelmi eljárásán kívül magatartásuk miatt más joghátrány is érte őket".

A büntetés enyhítésével Csipesnek és Dombvárinak lehetősége nyílik arra, hogy rajthoz álljanak az augusztusi ob-n és jó eredmény elérése esetén újra bekerülhessenek a jövő évi nyári olimpiai játékokra készülő téli válogatott keretbe.

A Honvéd két kajakosát múlt hétfőn első fokon 10 hónapra tiltotta el a szövetség fegyelmi bizottsága az MKKSZ versenyein való részvételtől, de mindketten enyhítésért fellebbeztek. Az idei válogatókon nem indulhatnak, így nem lesz esélyük bekerülni az augusztusi, milánói, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra utazó csapatba sem. Mivel azonban a riói kvóták a nemzeteknek szólnak, visszatérésük után mindketten kiharcolhatják az olimpiai indulást.

A pozitív drogteszt - felkészülési időszakban - nem minősül doppingvétségnek, ezzel együtt a két sportolót kizárták a válogatottból és megvonták tőlük a juttatásokat. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége is úgy döntött, hogy felfüggeszti a kajakosok mindennemű anyagi támogatását.

A 25 éves, ötszörös világbajnok Csipes Tamara 2011-ben az év sportolónője volt, a 22 éves Dombvári Bence pedig nyert már ezüst- és bronzérmet is vb-n.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szijjártó Péter: Orbán hétfőn dönt Borkairól, azt érdemes kivárni

Szijjártó Péter: Orbán hétfőn dönt Borkairól, azt érdemes kivárni

Baranyi Krisztina nyerésre áll Ferencvárosban

Baranyi Krisztina nyerésre áll Ferencvárosban

5 év alatt vakságot és járóképtelenséget okoz a kór, amelyre most sikerült találni egy ellenszert

5 év alatt vakságot és járóképtelenséget okoz a kór, amelyre most sikerült találni egy ellenszert

A hétfő kulcsfontosságú lehet a Brexit-tárgyalásokon

A hétfő kulcsfontosságú lehet a Brexit-tárgyalásokon

„Niki Lauda vajon mit gondolna?”

„Niki Lauda vajon mit gondolna?”

Szegeden is elmarad egy fideszes sajtótájékoztató

Szegeden is elmarad egy fideszes sajtótájékoztató