„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Magyar Antidopping Csoport egy rövid, ám velős közleményben reagált a Hosszú Katinka elleni vádakra. Az úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamás "a leghatározottabban visszautasította" a vádaskodást.
Több amerikai szakoldal is doppingolással vádolta meg a 400 méteres vegyesúszásban világcsúccsal olimpiai aranyat szerző Hosszú Katinkát.
Egy amerikai úszással foglalkozó szakoldal, a SwimVortex az egykori keletnémet doppingkirálynőhöz, Petra Schneiderhez hasonlított a magyar úszónőt, a Swimming World Magazine pedig azt írta, szerintük Hosszú Katinka valószínűleg doppingol.
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője egy közleményben reagált a vádakra, amelyben azzal szerelte le a doppingvádakat, hogy összesen 39-szer tesztelték le az elmúlt egy évben Hosszút, de soha nem találtak semmit.
Tiszeker azt írta, "enyhén szólva is elképesztő és elszomorító" az a tendencia, amely a világ sportját mostanában áthatja, egyrészt a sokasodó doppingesetekkel, a kizárásokkal és a felfüggesztésekkel, másrészt pedig a megalapozatlan vádaskodásokkal.
Ezek után pedig csak közölték a tényeket:
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szintén kiadott egy közleményt az ügyben, amelyben azt írta, "sajnálatos módon sejtetések, sőt, mondhatni vádaskodások jelentek meg", de ezeket "a leghatározottabban vissza kell utasítanunk".
"Teljes mértékben egyetértünk azzal – és magunk is azért küzdünk –, hogy a doppingot kiirtsuk a sportból, ugyanakkor szégyenletes és elítélendő mindennemű megalapozatlan vádaskodás. Ez árt az úszósportnak, az olimpia eszméjének, és legfőképpen árt annak a sportolónak, aki élete álmát beteljesítve, minden eddigit felülmúló produkciójával elkápráztatja a világot" - írta. Gyárfás is megerősítette, hogy Hosszút 39 alkalommal ellenőrizték, és valamennyi teszt negatív eredménnyel zárult. "Helytállása tiszteletre méltó, kérjük, hogy az őt megillető hangnemben értékeljék, kommentálják a teljesítményét" - kérte.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.