„Meg is nyugtat, vagy éppen felébreszt, jól kezdődik vele a nap” – így jógáznak Indiában és Magyarországon
A szerző 10 éve jógázik a jóga őshazájában, mesterfokozatot is szerzett jógatudományból Indiában. Szeretettel Delhiből sorozatunk írása.
Az úszó megköszönte neki, hogy szüntelenül motiválja.
Hosszú Katinka a héten a koppenhágai rövidpályás úszó-Európa-bajnokságon vesz részt, de közben Facebook-oldalán is zajlanak az események, megmutatta például cége első utcairuházat-kollekcióját.
Ennek egy darabját, egy sapkát, friss bejegyzése szerint díszdobozban küldi el példaképének, a kosárlabdázó LeBron Jamesnek.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő Cleveland Cavaliers sztárja épp az előző meccsnapon érte be tripladupla-számban a legendás Larry Birdöt.
Hosszú azt írta Jamesnek, hogy miközben pályafutása negyedik olimpiáján első érme megszerzésére készült, ha akadályba ütközött, mindig azt kérdezte magától: mit tenne LeBron? Azért tett így, mert a kosaras hozzáállása, állhatatossága és professzionalizmusa példaértékű számára. Ez pedig hozzásegítette ahhoz, hogy Rióból három arannyal és egy ezüsttel térjen haza.
A szerző 10 éve jógázik a jóga őshazájában, mesterfokozatot is szerzett jógatudományból Indiában. Szeretettel Delhiből sorozatunk írása.
A Tisza szigetek volt koordinátora az Irány a Jövő Párt elnöke.
Az USA közéletének legnagyobb sztorija végzetes is lehet az amerikai elnök számára.
Egyre inkább úgy érződik, hogy a magyar kormánypárt nem csak az online világban kerül vesztes helyzetbe.
Nem ez az első eset, hogy a tiszásokat fenyegetik.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.
Bozó Szabolcsot a bátyja beszélte rá, hogy tegye fel a képeit az Instagramra – és csoda történt.