Ünnepélyes aláírási ceremónia keretében hosszabbította meg az E.ON a Magyar Vízilabda Szövetséggel kötött támogatói szerződését. Az eseményen Eric Depluet, az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója és Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. Igazgatóságának tagja Kemény Dénessel, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökével jelentette be az együttműködés folytatását. A rendezvényen Bíró Attila és Märcz Tamás, a magyar női és férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányai mellett részt vettek válogatott játékosok is.
„Az igazán jó partnerségek hosszútávúak. A világ legerősebb bajnokságát rendezzük a sportágban, amelyben segít minket a vállalat – azt hiszem, ez mindent elmond a kapcsolatról” – fogalmazott Kemény Dénes.
„A vízilabda az a sportág, amelyre a magyar emberek mindig büszkén, lelkesen tekintenek. A csapatoknak nagy szurkolótábora van, a fiatal generáció számára inspiráló, példamutató sportolók a vízilabdahősök. Ez az a sportág, ahol az utóbbi majd’ száz évben folyamatosan a világ legjobbjai közé tartoznak a magyarok. Ennek a sportnak a közös szeretete, közösségépítő ereje köt minket össze” – hangsúlyozta az eseményen Eric Depluet, az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Jamniczky Zsolt azt emelte ki, hogy az E.ON neve az elmúlt évtizedekben összefonódott a sporttal, az utóbbi években a vízilabda iránti elkötelezettséggel.