szerző:
G. M.

A tévénézők szövetségi kapitányaként két stratégiát vázolnánk a mai napra. A populista út – mint mindig – könnyű megoldást ígér a keddi megpróbáltatások előtt. A másik nehezebb és veszélyesebb. Válasszon!

Focinyár 2018
Van-e ennél nagyobb sportesemény a világon? Egyesek szerint az olimpia az, mások állítják, a labdarúgó világbajnokság a csúcs. Most, közvetlenül a döntő után, annak hatása alatt, utóbbiakkal értünk egyet. Ezen az oldalon felidézheti a pillanatokat, amelyek ezt igazolják.
Friss cikkek a témában

Belátjuk, ez ma a holtpont. Most kell koncentrálni, erőnek erejével a távirányítóért nyúlni, felmelegíteni a tegnapi, kerti meccsnézésből megmaradt grillhúst, és nekiülni a meccseknek! Legyünk túl a felsorolásukon már az elején! Mély levegő!

  • Kolumbia–Japán, 14 óra
  • Lengyelország–Szenegál, 17 óra
  • Oroszország–Egyiptom, 20 óra

Brrr. Hát igen, amikor egy meccset úgy kell beharangozni, hogy "Robert Lewandowski nagy csatáját láthatjuk majd Kalidou Koulibalyval", akkor tényleg kell minden fociszeretet és kitartás. Persze, aki kötődik a hat országhoz vagy kultúrához, esetleg más oka van, hogy egyes játékosok miatt valamelyik meccset drukkolva nézze végig, az szerencsés, és nem is olvassa tovább ezt a cikket. Nekünk viszont döntenünk kell.

Az egyik lehetőség épp olyan radikális, mint kézenfekvő: lógjuk el a mai meccseket!

Mondhatjuk a munkahelyen, hogy „bocs, de a japánok mérkőzéseit mindig a margitszigeti japánkertben kell végignéznem”, és aztán kifekhetünk a fűbe, esetleg a Palatinusra. Ihatunk sört foci nézése nélkül (!), sőt lehet a haverokkal másról is beszélni, mint a videóbíróról. Magyar, lengyel két jó barát? Hát pont ezért nem nézi végig a másik szenvedését, hanem elmegy helyette moziba. Este pedig jön Putyin és Sziszi feketeöves diktátorok kirakatmeccse? Már csak politikai ízlésből is étteremben kell tölteni, ahol nincs tévé. Az sem árt, ha az elmúlt napok után újraismerkedünk a családdal, nagyot nőhetett közben a gyerek is.

©

Gondoljunk bele, a félidők közötti szünettel, valamint a hosszabbításokkal együtt ez 540 perc az életünkből, és akkor még nem beszéltünk arról, mit pusztítja az agyunkat, ha már előtte halljuk az M4 felvezető beszélgetését, a bevillanó egyperces híradókat, a szakértők szakértéseit, a műsorvezetők bájolgásait, a kötelező eufóriát és elkerülhetetlen butaságot. Végre, egy napra megmenekülnénk a magyar királyi adó kommentátoraitól, akik szerint „hiábavaló volt a meddő fölény”. Vagy ahogy Gandalf mondaná Mória bányáiban:

Fussatok, bolondok!

Ha ez mégsem opció, akkor bízzunk a csodában, hogy valamitől mégis jó meccsek lesznek ezek. Mert James Rodríguez a brazíliai vb nagy felfedezettje volt, csodagólokat lőtt, és keservesen sírt, miután a házigazdák megállították Kolumbiát a negyeddöntőben. Ott van befejező csatárként a keretben a 32 éves Falcao, a monacói bombázó. A gólgazdag meccset nem csak ők ketten hozhatják össze, de a kolumbiai kapus is. Ospina az Arsenal kispadjáról érkezik a vb-re, és hajlamos a borzalmas balesetekre.

James vigasztalhatatlan
©

És akkor velük szemben ott lesznek a színes hajú japánok, becsüljük őket, ők hazájuk lázadói. A távol-keleti kultúrában a fegyelem az elsődleges, ezért hódít a szigorú beosztásra építő baseball. Aki focizik, az egyénieskedik. Arrafelé az elit nem igazán szereti ezt, mi annál inkább drukkolhatunk. No meg a nevüket is kifordítva írják, mint mi. Van aztán néhány nagyhírű játékosuk is: Kagava Sindzsi (Borrusia Dortmund, ex-ManU), Okazaki Sindzsi (bajnok a Leicester Cityvel) és Honda Keiszuke (ex-Milán). Rájuk épül a japánok támadósora.

Jó, kicsit csipkelődtünk Lewandowskival, de azért elismerjük képességeit. Ráadásul nagyon kell szorítani érte, mert a gaz németek fogva tartják. Nem képletesen, hanem nagyon is komolyan. Lewa ugyanis szeretne eligazolni a Bayern Münchenből, még egyszer egy nagy klubnál játszani. Régóta érdeklődik állítólag a Real Madrid. Uli Hoeness, az adócsalók Beckenbauerje megtiltotta viszont, hogy a lengyel csatár eligazoljon. Ha tehát Oroszországban kijön számára a lépés a lengyel válogatottal, akkor olyan magasra verheti az árat, hogy abból Hoeness is sikkasztani akarjon egy darabot. Szenegálnak pedig Afrika becsületét kéne védenie. Egyedül Tunézia rúgott gólt a kontinensről az első fordulóban, mindegyik csapatuk kikapott. Bízhatunk is Sadio Mané képességeiben. A Liverpool gyilkos támadósorának egyik éke bombaformában érkezik a vb-re. Idrissa Gana Gueye (Everton) és Badou Ndiaye (Stoke City) adja a középpályát, hátul pedig biztosít a 195 centis Kalidou Koulibaly, avagy K2.

Mané tökéletes formában
©

 

Végül vár ránk Oroszország és Egyiptom összecsapása. Lassan ugyan kifogytunk az érvekből és magunkra kényszerített lelkesedésből, de azért nem ördögtől való annak drukkolni, hogy a házigazdáknak is legyen egy jó világbajnokságuk. Húzzák csak be a második meccsüket is, mert utána jön Uruguay, majd a nyolcaddöntő, és onnan kezdve nekik már nem terem babér. Vagy épp ellenkezőleg, bízzunk még abban, hogy Sergio Ramos nem tette tönkre Mo Salah világbajnokságát! Hátha a Liverpool sztárja még labdába rúg. Most elverik az oroszokat, a záró fordulóban a szaúdiakat, és onnan már bármi összejöhet, ha nem fáj a fáraó válla.

Még egy szép este Putyinnak
©

Ez itt most a világbajnokság holtpontja. Fejünkben még él a Svédország–Dél-Korea, a Marokkó–Irán, a Szerbia–Costa Rica, és épp ezeknek a meccseknek rendezik meg ma a párját. Hát lógjuk el, keressünk más programot, vagy drukkoljunk csak azért is dupla erővel!

(A borítóképen síró kolumbiai szurkoló a 2014-es világbajnokságon, forrás: AFP)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Visszalépne Niedermüller a VII. kerületben, ha nem ő a legnépszerűbb ellenzéki jelölt

Visszalépne Niedermüller a VII. kerületben, ha nem ő a legnépszerűbb ellenzéki jelölt

Gigantikus Orbán Viktor-portré figyeli a szentlőrincieket

Gigantikus Orbán Viktor-portré figyeli a szentlőrincieket

Amnesty International: tüntetőket kínoztak meg a hongkongi rendőrök

Amnesty International: tüntetőket kínoztak meg a hongkongi rendőrök

Nagyot bakizott Áder János klímaügyben

Nagyot bakizott Áder János klímaügyben

Tudósok megvizsgáltak 579 óvodást, és azt mondják, rosszul járhat, aki nem népszerű

Tudósok megvizsgáltak 579 óvodást, és azt mondják, rosszul járhat, aki nem népszerű

Konrád György a Berlini Művészeti Akadémiának adományozta a hagyatékát

Konrád György a Berlini Művészeti Akadémiának adományozta a hagyatékát