Az úszó tíz évvel ezelőtt, 2009-ben szerezte meg első világbajnoki címét, most összegezte az elmúlt évtizedét a Nemzeti Sportnak adott interjújában. Csúcsok, lejtők, hegymenet és pofonok is előkerülnek.

Hosszú Katinka azt mondta a beszélgetésben, hogy a vagányság már akkor is, tíz évvel ezelőtt is benne volt, „az, hogy álljunk fel a rajtkőre, és nézzük meg, ki mit tud! Enélkül nem is lehet világbajnokságot nyerni.” De az akkori úszóban nem volt fegyelmezettség és tudatosság, ezt maga vallja be. Felidéz egy történetet, a 2008-as olimpiát megelőző edzőtábort Dél-Afrikából, amikor nem volt hajlandó úszószemüveget felvenni, hogy egyenletesen barnuljon le.

„Ezt a történetet mindenki szereti. Egyébként igaz. Lázadás volt. Amikor a nagypapámmal készültem, és országos csúcsokat úsztam a korosztályomban, megvolt a célom, mégpedig hogy tizenöt évesen olimpiai bajnok leszek. Tizenhét-tizennyolc évesen úgy éreztem, hogy kudarcot vallottam, hiszen nem jöttek úgy az eredmények, ahogy szerettem volna, ezért azt éreztem, nem az vagyok, aki lenni szeretnék. Ráadásul tini is voltam – így lázadtam vagy védtem magam a kudarctól: közöltem mindenkivel, hogy engem senki se szólítson úszónak! Én nem vagyok úszó, az úszás a hobbim, csak az, amit csinálok, de nem én magam.”

Ma is makacs még, mondja, de akkor még nem tudtak vele mit kezdeni. Szokta is mondani szüleinek, reméli, gyermekei majd kevéssé lesznek nehéz természet. Ma már egyébként eszébe jut az anyaság, három vagy több gyermeket szeretne. Az elmúlt tíz évben voltak kisebb és nagyobb pofonok is, vallja, a legrosszabb és legnehezebb, ha „olyan pofont kapsz, amelyről nem tudod, mit is kellene belőle tanulnod.”

Korábban akkor is elpirult, amikor valaki egy családi ebéden szólt hozzá, annyira szégyellős volt, ma pedig már motivációs előadásokat tart. „Sokszor szándékoson lavírozom magam kellemetlen helyzetbe azért, hogy tanuljak. Ha kényelmes vagy, sosem fejlődsz. Ezért is lesz más a tokiói Katinka – érettebb, tapasztaltabb vagyok.”

Nem tudja, kívülről látni-e ebből valamit, ő belül lett teljesen más. „Kívülről tök egyszerűnek és könnyűnek tűnik az elmúlt egy évem is, hiszen volt egy üresjárat, magánéleti és szakmai válság, edzőváltás, most meg itt vagyok, és megint nyerek. Ennyi. És közben minden más. Másként megyek oda egy versenyszám rajtjához, más a technikám, másként kerülök a zónába, másra gondolok úszás közben. Igen, azon a szinten vagyok vagy még magasabban, mint voltam korábban, csakhogy teljesen más utat jártam be, mint azt megelőzően.”

Hegyet mászott az elmúlt évben, de sokkal erősebb lett – szögezi le.

Nem viselte meg, hogy májusban 30 éves lett. „Most érzem magam a legjobban, már tudom, ki vagyok. Eddig ez nem így volt, huszonévesen azt sem tudja az ember, kicsoda, mit képvisel, rángatnak ide-oda mások, ezt mondd, azt csináld... Ma már ez nem így van. Már tudom, ki vagyok, mit szeretnék és hogyan.” Most kezdte el tisztelni és szeretni önmagát.

Végül az újságíró rákérdez, bánt-e meg valamit az elmúlt 10 évben:

Hosszan sorolhatnám, rengeteg ilyen van – annyi hülyeséget csináltam! A mostani fejemmel sok mindent másként csinálnék, és nyilván akkor a pályafutásom is másként alakult volna. Viszont az már a múlt, nem is lehet rajta változtatni, de nem is kell. Ezek a hülyeségek, rossz döntések, hibás lépések mind kellettek ahhoz, hogy most az legyek, aki.

(Nemzeti Sport)