szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szakvezető márciusban személyes okokra hivatkozva mondott le. Később elhunyt a kislánya.

A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a Spanyol Labdarúgó-szövetség kedden bejelentette, hogy ismét Luis Enrique irányítja az Európa-bajnoki résztvevő válogatottat.

A 49 éves szakembert a tavalyi, oroszországi világbajnokság után nevezték ki szakvezetőnek, de személyes okokra hivatkozva márciusban és júniusban sem ült le a nemzeti csapat kispadjára az Eb-selejtezőkön, később azonban lemondott posztjáról lánya súlyos betegsége miatt.

A kilencéves Xana augusztus végén elhunyt csontrákban.

Enrique távollétében, majd távozása után a csapat vezetését Robert Moreno vette át. A korábbi segédedző tavasszal és nyáron mindhárom találkozóján győzelemre vezette a válogatottat, majd irányításával – immár hivatalosan is szövetségi kapitányként – hat meccsből négyszer nyert, és két döntetlent játszott a csapat. Ezzel a spanyolok az F csoport élén zártak, öt ponttal Svédország előtt.

Moreno már szeptemberben úgy nyilatkozott: félreáll, ha Luis Enrique visszatérne a kispadra, kedden pedig Luis Rubiales, a spanyol szövetség elnöke jelezte, Moreno maga jelentette be, hogy lemond a posztról.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!