szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A korábbi 51-szeres válogatott szélső és Toldi Gábor veszi át a munkát a DVSC eddigi vezetőedzőjétől, Kondás Elemértől.

Huszti Szabolcs és Toldi Gábor irányításával folyik tovább a szakmai munka az NB II.-ben éllovas Debreceni VSC labdarúgócsapatánál.

Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, a DVSC elnöke a Nagyerdei Stadionban tartott keddi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Lokinál nemcsak az élvonalba visszajutás a cél, hanem olyan csapatot, közösséget kell építeni, amely öt-hat éves távlatban képes megvalósítani azt a törekvést, hogy öt idény alatt háromszor kijusson nemzetközi kupaporondra. Ehhez szervezeti és szerkezeti átalakítás kell, aminek része a vezetőedző-váltás is.

Tőzsér Dániel sportigazgató elmondta, hogy Huszti Szabolcs százszázalékos bizalmat élvez, annak ellenére, hogy nincs edzői múltja.

A két szakember fél plusz két évre szóló szerződéssel kezdi meg a munkát Debrecenben. A sajtótájékoztató után találkoztak először a játékosokkal, a szakmai stáb további tagjait az elkövetkező napokban nevezik meg.

A korábbi 51-szeres válogatott Huszti Szabolcs tavaly nyáron fejezte be pályafutását a MOL Fehérvár FC színeiben, szeptemberben lett a klub sporttanácsadója, de november végén távozott a székesfehérváriaktól. Toldi Gábort ugyanakkor jól ismeri, mivel amíg a Fehérvárnál dolgozott, az NB III.-ban szereplő második csapat vezetőedzőjének munkáját is segítette. A edzőpáros Kondás Elemért váltja a kispadon.

A csapat legismertebb játékosa a 108-szoros magyar válogatott Dzsudzsák Balázs, aki tavaly júliusban szerződött a DVSC-hez.

A debreceniek 24 forduló után ötpontos előnnyel vezetnek az NB II.-ben a Vasas előtt.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Koronavírusos lett a prágai állatkert egyik gorillája és két oroszlánja

Koronavírusos lett a prágai állatkert egyik gorillája és két oroszlánja

Gulyás: Online figyelhető, hogy keveredik-e a magán- és állami rendelés

Gulyás: Online figyelhető, hogy keveredik-e a magán- és állami rendelés

A női fociválogatott támadója is kiállt a szivárványcsaládok mellett

A női fociválogatott támadója is kiállt a szivárványcsaládok mellett