Ha most lennék válogatott futballista, én is letérdelnék. Együttérzésből. Nem mindegy, hogy az asztal melyik részén ülünk – mondta a Telexnek Thomas Sowunmi, a magyar válogatott első fekete labdarúgója, aki 1999 és 2006 között tíz alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban. Azt mondta, nem kényszerítene térdelésre senkit, de azt el kell fogadni, ha a világ efelé halad, felesleges fekete pontokat gyűjtögetni emiatt.
A nigériai származású Sowunmi kint volt az angolok elleni botrányos mérkőzésen, ahol az ellenfél színesbőrű játékosát, Raheem Sterlinget megdobálták a magyar szurkolók, miután belőtte csapata első gólját. A korábbi magyar válogatott elszomorodott, amikor látta mi történik, mint ahogy az erről készült fotón látható gyűlölettel teli arcoktól is.
Repülő poharak, középső ujjak, örömmámorban és sörben úszó Sterling.
Olyan szívesen feltenném a kérdést ezeknek az uraknak: miért? Miért gyűlöltök? Remélem, utólag elgondolkodtak, miért így engedték ki a gőzt. Rossz érzéssel töltött el, amikor már akkor fütyülték, ha a labdához ért, holott ennek nem volt előzménye, nem provokált senkit
– mondta. Ugyanakkor azt is elmondta az egykori csatár, hogy a szurkolótáborról összességében kellemes benyomásokat szerzett a 90 perc alatt.
A mindennapi rasszizmus is szóba került. Azt mondta, átment azon, hogy a boltba, ahová betért, azt figyelték, nem tűnik-e el valami. Amikor a válogatottal utazott, akkor a határon pécézték ki és az ő csomagját nézték át egyedül.