Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Sokadik visszavonulását is meggondolta és 46 évesen tovább versenyez az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Okszana Csuszovityina üzbég tornász, aki az idei, tokióival együtt már nyolc nyári olimpián indult.
A japán fővárosban, ahol 14. lett ugrásban, július végén jelentette be, hogy felhagy a tornával, most azonban Instagram-oldalán azt tudatta, hogy mégis folytatja pályafutását.
"Mindenkinek el akarom mondani: úgy döntöttem, hogy felkészülök a 2022-es Ázsiai Játékokra. Egyszerűen nem tudom befejezni a karrieremet úgy, hogy ne szerezzek még érmet Üzbegisztánnak"- írta.
A pályafutása során a Szovjetunió és Németország színeiben is indult Csuszovityina első világbajnokságán, 1991-ben rögtön három érmet nyert, s kollekciójában a legértékesebb medálok sorában egy olimpiai, három világbajnoki és egy Európa-bajnoki arany szerepel. Van ötkarikás ezüstje is, a vb-kről négy második és négy harmadik helye, Eb-ken pedig kétszer állt a dobogó második és egyszer a harmadik fokán. Szülőhazája reprezentánsaként az Ázsia-bajnokságokon három ezüstöt és egy bronzot gyűjtött.
A sportolóról szóló portrénkat itt olvashatja:
46 évesen, a 8. olimpiáján nemcsak történelmet írt, csodát is tett Okszana Csuszovityina
Egy 46 éves olimpikon sok más sportágban is anomáliának számítana, de a tornában különösen így van ez. Okszana Csuszovityina viszont magasról tesz arra, hogy ki mit tart anomáliának. A csodálatos üzbég tornász karrierje jól illusztrálja azt is, hogy egy élsportolónak nemcsak érmeket nyerni nehéz, hanem az is, amikor ki kell mondani: ennyi volt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.