Tokió 2020
Sosem volt még ilyen olimpia, mint a tokiói - egy évet csúszott, szigorú járványügyi szabályok mellett, nézők nélkül, állandó fenyegetettség mellett zajlott. De lezajlott, és így is jó volt. És így is megvoltak a felemelő vagy drámai pillanatai, így is akadtak hősök, ünnepeltünk legendákat és fedeztünk fel új csillagokat. A hvg.hu cikksorozatában mindezeket megtalálja.
„Idén februárban eddigi életem legnagyobb akadályával kellett megküzdenem: meghalt a kishúgom” – írta Facebook-oldalán közzétett évértékelőjében Kapás Boglárka úszó. „Feladhattam volna, rámehetett volna az olimpia is, de nem hagytam. Mert megtanultam felállni és nem feladni. Az Ő emlékéért és magamért. Mert 23 éve küzdök az álmomért és azt sem adtam fel. Mert ennél sokkal erősebbnek neveltek a mindennapok” – fűzte hozzá.
„Azt kívánom mindenkinek az új évre, hogy soha ne adjátok fel, mert a legnehezebb helyzetek után válunk igazán erőssé. És sose felejtsetek el hálát adni azért, amitek van” – zárta posztját Kapás.
Kapás negyedik, Cseh és Telegdy döntős az olimpián
Véget ért a délelőtti program az úszóknál Tokióban.