Hivatalosan is bejelentette Tom Brady, hogy befejezi pályafutását az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL).
Mindig is hittem, hogy ha nincs meg a százszázalékos elkötelezettség, akkor nem lehet sikeresnek lenni. Nehéz leírnom, de már nincs meg ez az elkötelezettség”
– írta közösségi oldalán a 44 éves irányító, aki hozzátette, az elmúlt 22 évben mindent megtett, ami tőle telhető. „A pályán vagy az életben nincs rövid út a sikerhez. A siker az, amit annyira szeretek. Minden nap egy fizikai, mentális és érzelmi kihívás volt, amely lehetővé tette számomra, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból.”
Brady 2000 és 2019 között a New England Patriots játékosa volt, csapatával hat Super Bowlt nyert. Ehhez még egyet hozzátett a Tampa Bay Buccaneersszel, amellyel 2020-as odaszerződése után tavaly februárban bizonyult a legjobbnak.
A liga történetének egyetlen hétszeres bajnoka minden jelentősebb statisztikai mutatóban – touchdown-passzok, győzelmek, passzolt yardok – vezeti az NFL örökrangsorát. Háromszor választották az idény és ötször a Super Bowl legértékesebb játékosának.
Brady január 23-án játszotta utolsó mérkőzését, amikor a Tampa Bay Buccaneers a rájátszás második körében, a főcsoport-elődöntőben búcsúzott a Los Angeles Ramsszel szemben.
A Rams végül bejutott a Super Bowlba, ahol a Cincinnati Bengalsszel mérkőzik majd a Vince Lombardi-trófeáért.
Nem volt felhőtlen karrierje, nem mindenki szerette, de a legnagyobb kétkedők sem vonják kétségbe, ha azt mondjuk: Tom Brady visszavonulásával a sportág legnagyobb játékosától búcsúzik az amerikai futball. 44 éves koráig játszott a legmagasabb szinten.