„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A háromszoros olimpiai bajnok messze volt a dobogótól.
Sebestyén Dalma hetedik, Hosszú Katinka nyolcadik lett a nők 200 méteres vegyesúszó számának döntőjében a római úszó-Európa-bajnokságon.
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú a harmadik legjobb idővel jutott be a fináléba, ahol az első ötven méter, a pillangóúszás után hetedikként fordult, háton azonban visszacsúszott a nyolcadikra. Mellúszásban sem tudott felzárkózni a többiekre, így a hagyományosan erős gyorsúszásával sem maradt esélye elcsípni a dobogós helyek valamelyikét.
A nyolcadikként döntőbe jutott Sebestyén az első száz méteren még a hatodik helyen haladt, a mellúszásnál azonban megelőzték, így éppen Hosszú előtt zárt.
Az aranyat végül címvédőként az izraeli Anastasya Gorbenko nyerte 2:10.92 perces idővel.
Hosszú kedvenc számában, 400 méter vegyesen döntőbe sem jutott, mivel két magyar, Jakabos Zsuzsannak és Mihályvári-Farkas Viktória is előtte végzett. Utóbbi végül Európa-bajnok lett, Jakabos pedig ezüstérmet nyert.
Eredmények: női 200 m vegyes:
1. Anastasya Gorbenko (Izrael) 2:10.92 perc
2. Marrit Steenbergen (Hollandia) 2:11.14
3. Sara Francheschi (Olaszország) 2:11.38
...7. SEBESTYÉN DALMA 2:13.45
...8. HOSSZÚ KATINKA 2:14.37
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.