Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
A labdarúgó OTP Bank Ligában utolsó helyen álló Vasas vezetősége csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontott Kondás Elemér vezetőedzővel.
A szakember szeptemberben, a 7. fordulót követően vette át az együttes irányítását, az azóta eltelt időszakban 18 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon, mérlege 3 győzelem, 5 döntetlen és 10 vereség.
Kondás Elemér irányításával a Vasas ugyan bejutott a legjobb négy közé a Mol Magyar Kupában, a szerdai elődöntőben azonban sima 3-0-s vereséget szenvedett a másodosztályú Budafok otthonában.
A klub közleménye szerint a gárda mai edzését Desits Szilárd másodedző tartja, az új vezetőedző személyével kapcsolatban később adnak tájékoztatást.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Ezúttal 2,8-as erősségűt.
Az eddig egyetlen művéről ismert MS mester tucatnyi munkáját mutatja be a Szépművészeti Múzeum.
A színész lesz a következő Nagy Ő.