Nem jött össze a bravúr a svédek ellen a hokivébén

Pat Cortina szövetségi kapitány csapata a két gyors bekapott gól ellenére hamar egyenlített, ám a folytatásban ismét a skandinávok akarata érvényült.

  • MTI MTI
Nem jött össze a bravúr a svédek ellen a hokivébén

A magyar női jégkorong-válogatott 6-2-re kikapott Svédországtól a bramptoni elitvilágbajnokság második fordulójában.

A magyarok a franciák felett aratott 4-2-es sikerrel, a svédek viszont a németekkel szembeni 6-2-es vereséggel nyitották a tornát. Egy újabb sikerrel óriási lépést lehetett volna tenni a bennmaradás, illetve a negyeddöntőbe jutás felé, a skandinávok azonban alaposan belekezdtek, s három perc után egy kontrából betaláltak. Aztán a 7. percben centerezésből közelről nem hibázott Lina Ljungblom.

Alig több mint egy perc múlva jött válasz, Garát-Gasparics Fanni szándékosan kipattanóra a svéd kapus lábvédőjére lőtte a pakkot, amelyet Seregély Mira vágott a kapuba. Sőt kereken másfél perc elteltével Huszák Alexandra – aki a nyitó körben két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a csapata győzelméhez – úgy lőtt, hogy Dabasi Réka remekül takarta a kilátást a svéd kapus elől, és lábbal még hozzá is ért a kísérlethez.

Ismét magukra találtak az északiak, előbb éles szögből lőttek egy felső kapuvasat, majd Odnoga Lotti kiállítása alatt kapáslövéssel Ljungblom már harmadszor volt eredményes. Szűk két perc múlva újabb svéd gól esett, távolról, megpattanóból, Németh Anikó csak késve reagálhatott. A szünet előtt Mayer Fruzsina ártatlan szituációban térdsérülést szenvedett, nem tudta folytatni a játékot.

A második harmad újabb svéd kapuvassal indult, majd amikor az emberhátrányban lévő rivális kiegészült, a harmad 4:44 percénél Ljunglom negyedszer is betalált. A gól után a Németh Anikót lecserélték (15 lövés, 5 gól), a debreceni Révész Zsuzsa állt be. A folytatásban hiába kapott több emberelőnyt is a magyar csapat, nem tudta csökkenteni a hátrányt.

A záró játékrészben magabiztosan őrizték előnyüket a svédek, és az 52. percben fórban megint betaláltak.

A tavalyi vb-n a svédek szétlövés után tudták legyőzni a magyarokat.

Folytatás magyar idő szerint hétfőn 17 órakor a kvintett egyedüli százszázalékos csapata, a finnek ellen.

Eredmény, B csoport, 2. forduló: Svédország-Magyarország 6-2 (4-2, 1-0, 1-0)
a magyar csapat gólszerzői: Seregély (8.), Dabasi (9.)

A csoport állása a 2. forduló után: 1. Finnország 6 pont, 2. Németország 3 (6-5), 3. Svédország 3 (8-8), 4. Magyarország 3 (6-8), 5. Franciaország 0
Az ötös első három helyezettje a negyeddöntőbe jut, az utolsó kettő pedig kiesik a divízió I/A-ba.

A magyar válogatott további vb-programja (közép-európai idő szerint):
hétfő, 17.00: Magyarország-Finnország
kedd, 17.00: Magyarország-Németország

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.